Siófok 30.5 • 13.4 kn
Hogyan lesz egy vízilabdázóból autóversenyző, majd a Principessa tulajdonosa? Mindenképpen némi magyarázatra szorul a kalandos és rapszodikus sportkarrier. Németh Péterrel a Principessa tulajdonosával beszélgettünk.
Gyöngyösi Cecília 3 éve kezdte el megfesteni a hazai vitorlázó társadalom szereplőit. Idővel a hajókat ábrázoló portfóliója is elkészült és a portrégyűjteményhez hasonlóan folyamatosan bővül a képek száma.
Van egy hajó a Balatonon, ami úgy vonult be a köztudatba, mint Litkey Farkas Kékszalag győztes hajója. Az évek során több vezetékneve volt, de keresztneve csak egy, Lisa.
Óvatosan kell kezelni az ilyen gigászi beruházások világmegváltó terveit, ezért vártunk néhány napot, hogy beszámoljunk az Almádiba tervezett buborékokról. Az index.hu utánajárt a felhajtásnak.
Újra indul a "Hírek a hídról" sorozat, amelyben havonta összefoglalóan beszámolunk az MVSz-ben zajló tevékenységekről, eseményekről.
Hagyományteremtő céllal rendezik meg 2016. június 11-12-én a Nemzeti Regattát Siófokon. A rendezvényen vitorlát bontanak a részt vevő magyarországi települések, amelyek a Nemzeti Vágta mellett immár a vízen is összemérhetik erejüket!
Bali István nevét Balaton szerte a minőségi hajóépítés szinonimájaként használjuk. Szemet gyönyörködtető munkái szinte minden kikötőben megtalálhatóak.
Magyar kezdeményezésre összefognak Európa legnagyobb tavainak vitorlás versenyei.
Ha elérkezik a Budapest Boat Show időpontja, akkor már csak kevés van hátra a szezonkezdésig. Röviden fogalmazva a fővárosi seregszemle, jelzés értékű minden vitorlázó számára, jön a várva várt idény!
A napok óta tartó esőzés miatt a Balaton vízszintje átlépte a 127 cm-t.
Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a hét végéig, vasárnapig várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!
A vitorlázás és hajógyártás élvonalát képviselő innovatív hazai cégek és piacvezető nemzetközi márkák a Flaar, a Bravo Boats, a Quantum Sails, és a Zhik, kiegészülve a Nelson Flottalízinggel 200 négyzetméteren jelennek meg az idei hajókiállításon.
Sokat tartózkodunk a kikötőkben, mondhatnánk a második otthonunk. Ugyanakkor rendszeresen tapasztalható, hogy bizonyos helyzetekben nem a legjobb megoldásokat választjuk, amikor a kikötőt belakjuk, használjuk.
Volt egyszer egy Helka Presszó, ahol még Ötvös Csöpi is osztotta a pofonokat.
Bár több, mint egy tucatszor nyerte el a Velencei-tavon a Piros Szalagot, amellyel az Évadnyitó versenyen hagyományosan a leggyorsabb Kalóz egységet díjazzák, nevére nem a bajnoki almanachokból fogunk emlékezni.
Nagyon várjuk már a tavaszt és a vitorlás szezont, ennek jegyében beszélgettünk Dániel Gáborral és Dániel Dorottyával a Bahart Regatta kupasorozat versenyrendezőivel.
A héten Győrben jártunk és egyúttal felkerestük a német Fritz Segel vitorlagyártó hazai kizárólagos márkaképviseletét irányító Szombati Pétert, hogy vitorlákról, hajókról, tervekről és eredményekről beszélgessünk.
2016. február 18. és 21. között 25. alkalommal várja a látogatókat a BUDAPEST BOAT SHOW kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A szavazásban az MVSZ-nél 2015-ben versenyengedéllyel rendelkező versenyzők, valamint a klubvezetők vehettek részt, személyenként egy szavazattal január 15-én éjfélig.
Miután minden mértékadó vitorlás média beszámolt a jó hírről, miszerint Cziráki Márti irányítja ismételten a BL Yachtclub kikötőjét, a déjá vu érzésből felocsúdva, kötelességünknek érezzük, hogy ezt magunk is jóleső érzéssel kommentáljuk.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli idén a Balatoni Hajózási ZRt. Ebből az alkalomból számos ünnepi eseményre kerül sor az idei esztendőben.