Siófok 5.5 • 14 kn
Valami készül: A Viharmadár 22-es binnenjolle
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A www.klasszikushajok.hu-n már két korábbi írás jelent meg a Viharmadár nevű 22-es Binnenjollénak a történetéről.
Az első részben 2018-ig jutottunk, majd a másodikban 2019-ig. Ezen év végén kicsit megállt a felújítási folyamat, ami nem a hanyagságnak volt köszönhető hanem egyszerűen annak hogy egy másik Binnenjolle, nevezetesen az 1938-as Kékszalag győztes Kincsem IV. replikája, a J-nek az építése kezdődött meg és ezzel voltam elfoglalva. A 2020-as év nem csak a Covidról szólt, hanem szerencsére egy hajóavatón is részt vehettünk szeptember közepén Orfűn, ahol a J vízre került.
A 2021-es év kezdete a Binnenjolle Európa bajnokságra való felkészülésen kívül szerencsére már arról is szólt, hogy a Viharmadár felújítását folytatni kell. A hajó felújításának következő fázisa a rombolások és bontások után már az építés lesz. Ennek az első lépése az volt, hogy a nagyrészben szétrohadt orrtőke lett kicserélve először, majd ezután a gerinccsere következett. Ahhoz hogy ez a tevékenység megvalósulhasson „némi” előkészítő munka volt szükséges.
A teljes írás elolvasható ide kattintvaa klasszikushajok.hu weboldalon