Siófok 30.5 • 13.4 kn
2016. 06.11-12-én került sor a Bahart Regatta siófoki fordulójára, mely 60 hajó részvételével zajlott.
Aki éppen egy vitorlás vásárlását fontolgatja, hogy nyáron jókat száguldozhasson a Balaton, a Velencei-tó vagy bármelyik másik állóvizünkön, jobb ha vár még két napot a döntéssel.
Múlt pénteken nevezéssel kezdődött a 2016 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Folytatva a két éve elkezdett sorozatot, idén is zászlójelzések kerültek a versenypólók hátára.
Sikeres volt idén is a Go Boating, a vitorlás nyílt nap. A Magyar Vitorlás Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, a Balatonon, Fertő-tavon, Velencei-tavon és az Orfűi-tavon, ...
Könnyű szél, verőfényes napsütés 5000 résztvevő és több, mint 300 versenyző a Nemzeti Regattán - Magyarország Településeinek Vitorlásversenyén.
E hét szombaton 10 órakor lesz a 2016 évi Tramontana-Sennebogen kupa rajtja.
Hétvégén zajlott Balatonkenesén a pénzügyi szféra hajós találkozója a GENERALI-FUNDAMENTA-LAKÁSKASSZA Biztosítási és Bankár Kupa.
A Nemzeti Regatta június 2-án megrendezett nagyszabású budapesti sajtótájékoztatóján mindenre fény derült: kisorsolták, hogy a csapatok mely hajókkal, és mikor startolnak majd a futamokon.
Idén is megrendezik a magyar vitorlás sport nyílt napját, amely tavaly debütált, és hatalmas sikert aratott.
Csütörtökön délután rajtol az egyik legaktívabb nagyhajós osztáy, a Dragon Országos Bajnokságának első futama.
Erdélyi Béci a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagja!
Nyolc éves az orvosok balatoni regattája a StapleCare Orvos Kupa. Idén a Balatonfői Yacht Club látta vendégül a vitorlázó doktorokat.
A fertő-tavi Podersdorf adott otthont az idei 420-as Osztrák Bajnokságnak (ÖSTM), amely a magyarok számára is válogató-verseny volt, így 14 magyar hajó 4 hazai Klub színeiben állt rajthoz a 36 hajós mezőnyben.
Az idei évben – 13. alkalommal – a Balatonfüredi Yacht Club által megrendezésre kerülő Németh István Emlékversenyen 7 Dragon mérte össze tudását.
A Fonyódi Vitorlás Egyesület és a Fonyódi Kormoránok társszervezésében került megrendezésre az idei Schuller Kupa ...
Július 14-én startol a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj mezőnye!
Idén is Go West! Kupa. Tavaly rendeztük meg először a Go West! Kupát, amelynek az ötlete eredetileg a Keszthely-Kenese Szóló versenyzőitől származik.
A StapleCare, a Volvo és a Fritz Segel mellett, a Bock Pince támogatja a hétvégén, május 28-án megrendezésre kerülő Orvos Kupát.
Az elmúlt hétvégén egy kiváló hangulatú versenyen egy pályán, de egymást mégsem zavarva versenyezhettek egymással az Optimist és a Dragon osztály versenyzői a hetedik alkalommal megrendezett HYC Kupán.
A BAHART alsóörsi vitorláskikötő fejlesztésének első ütemében 51 férőhellyel nyílt meg a BAHART 11. saját kikötője.
A Keszthely Kenese Szóló vitorlás verseny ez évben 2016 június 11.-én kerül megrendezésre. A KEREKED vitorlás klub mint a verseny rendezője idén kilencedik alkalommal rajtoló versenyen is nagy hangsúlyt fektet a versenyzők biztonságára.