Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Deseő Mária Adrienn, a vitorlázók által is szerte tisztelt Ádi néni, a Balaton egyik legismertebb vitorlás dinasztiájának, családjának mamája, nagymamája és dédije, Fináczy Marci, Gyuri és Pali édesanyja.

2016. április 14.-én (csütörtök) délelőtt 11.15 órakor Budapesten a Farkasréti temetőben (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.) búcsúzhat tőle, aki szereti és tiszteli. Az engesztelő szentmiseáldozat pedig 2016. április 18.án (hétfő) este 19.30 perckor lesz a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban (1114 Budapest, Villányi út 15.).

Ádi nénivel néhány röpke pillanaton kívül igazából csak egyszer találkoztam, amikor a 2008-as Kékszalag előtt Alsóörsön a TVSK telepen lévő kis házában, majd egy gyönyörű napsütéses, középszeles vitorlázás során a Parti Szél Ötvenes cirkáló fedélzetén beszélgetettünk az életéről. Másnap pedig végig vitorlázta a Kékszalagot, és 88 évesen életében először – sok-sok részvétel után - győztesen ért célba!

A magyar vitorlás sport felvirágzásának, alakulásának részese és családjával fő formálója volt. Olyan egyéniség, aki nem emlegetnek a történetírók, pedig nélküle másmilyen, szürkébb, szegényebb és boldogtalanabb lett volna a világunk.

Nem írhatok róla méltó megemlékezést, mert nem ismertem közelről. Viszont felidézném az alakját és életének néhány fontos pillanatát azzal a 2008-ban történt, a Hajó Magazinba leírt beszélgetéssel.

Az a nap máig emlékezetes a számomra, mert ritka az olyan élmény, amikor igazán, valóban fontos emberekkel beszélgethetünk.

A magyar vitorlázás legendái
Ádi néni

Nem azért számít a magyar vitorlázás legendái közé, mert sok versenyt nyert, vagy ilyesmi. Versenyzett sokat, és a vitorlázás, a Balaton mindig életének középpontjában volt. Mégis attól legenda, hogy a magyar vitorlássport egyik híres és sikeres dinasztiájának oszlopa, Fináczy Marci (László), György és Pál édesanyja. Amúgy pedig: ki más nyert még Kékszalagot 88 éves korában?  - (2008. július 17.)

Ádi néni állandó nyári rezidenciáján, az alsóörsi TVSK kikötőben lévő kis faházában fogadott, majd fia György új Ötvenes cirkálójával a Partiszéllel mentünk ki vitorlázni. A Kékszalag rajtját megelőző napon gyönyörű időben hajóztunk és beszélgettünk.

– Megkérdezhetem hány éves Ádi néni?

– Persze! 88 éves leszek augusztusban. Nyolcvanéves koromig még előrementem a hajó orrára szerelni a vitorlát. Most már oda nem megyek. 

– Miért lett Ádi a beceneve?

– Én Deseő Mária Adrienn vagyok. A családban rengeteg volt a Mária, nagymamám is, unokatestvérem is, így az Adrienn után lettem Ádi.

– Ha jól tudom a Fináczy család és a Balaton kapcsolata Szemesen kezdődött.

– 1903-ban apósom Fináczy Béla építette a családi házat Szemesen, a Vigadótól a negyedik ház volt. Nagyon szeretett vitorlázni. 1934-ben az első Kékszalagon látott egy 25-ös Jollét, amelyik nagyon jól ment a versenyen, és azt mondta, ez egy olyan szép hajó, hogy jó volna egy. Akkor a férjem, Fináczy Ernő – persze őt mindenki Marcinak hívta – elment Benacsek Jenőhöz, aki a hajógyárban volt főmérnök. Ő azt mondta neki, hogy „Marci ha szerzel tíz megrendelőt, akkor neked nagyon olcsón és részletre fogjuk adni a hajót.“ Így lett a család hajója a Kócsag. (Akkor készült a második nagy 25-ös Jolle sorozat Balatonfüreden.) És itt van kint még mindig a kikötőben. A legkisebb fiam Pali örökölte, és evvel vittük a gyerekeket már hathetes korukban kosárban vitorlázni. Mindegyiket vitorláztattuk.

– Ádi néni hogyan ismerkedett meg a férjével?

– 1939-ben februárban ismerkedtünk meg egy megyebálon, és húsvétkor levitt engem a TYC-be (Tihanyi Yacht Club). Tudod, az a piarista cserkészek vitorlázó egyesülete, amelyiknek fő alapítója volt a férjem. Szóval ott voltak ezek a Balatoni dingik. És húsvétkor kivitt egy ilyennel vitorlázni. Én akkor nem tudtam mekkora szél van, de bizony jókora volt, meg hűvös is. Aztán, amikor hazafelé mentünk kocsival, megkérte a kezemet, mert azt mondta „nem visítoztál, nem hisztiztél.“

– Ez volt a próba?

– Igen, ez volt a próba. Én pedig nagyon megszerettem a vitorlázást, és örökké vitorláztunk. Mindig vittük a gyerekeket túrázni, még a spániel kutyánkat is. Nagyon jó volt, nagyon szép.

– A gyerekei mikor ültek először hajóba?

– Korán. Például Gyurka május 25-én született, és júliusban már vittük magunkkal...

–  Akkor természetes, hogy minden gyerekük vitorlázó lett!

– Marci fiam is (aki hivatalosan László, de őt is mindenki Marcinak hívja, amint édesapját Ernőt is) Gyurka nem tudom hány finn bajnokságot nyert, Pali is jó hollandis volt... Most, ahogy én látom az unokák közül Peti vitorlázik jól, aztán majd Balázs fog, Gábor kisfia, szerintem ő lesz az utód. Mert ő már olyan boldog, ha vízen van, például ebből a hajóból ki sem lehet húzni.

– Az is jó érzés lehet, amikor az embernek a fia az olimpiára megy!

– Az nagyon izgalmas volt. Mind a kétszer.

– Aztán kellemetlen élmény is akadt, amikor Gyurit nem vitték ki (1968, Mexikó), pedig ott lett volna a helye!

–  Hát a Tarits! Megmondta Gyurkának nyíltan, hogy mindenkit kiküldök, de téged nem! Pedig akkor esélye lett volna, mert ha jól tudom a német bajnok nem ment, és  még  valaki, aki nagy konkurencia lett volna... Szóval akkor holt biztos, hogy az első háromban benne lett volna...

– Itt tetszik lakni a Balaton parton egész nyáron?

– Hát, ameddig tudok, itt. Nagyon jó, ha mosogatok, akkor is kilátok a Balatonra.

– Meddig voltak Szemesen?

– Nem emlékszem pontosan melyik évben, de nagyon régen Tahy Péter hívta el Marcit vitorlázni a Vasasba Siófokra. Emlékszem augusztus 15-én szólt neki, hogy lesz a Moly bajnokság, gyere indulj. És Marci két nap vitorlázás után elrajtolt, és megnyerte a bajnokságot (1956-ban), úgy hogy rászóltak, a bóját a másik irányból kell kerülni. Gőze nem volt a versenyzésről! Családi zűrök miatt eladtuk a szemesi házat, és kikötöttünk mi is a Vasasban.  Nyolc évig laktunk ott Schmalz Józsiékkal egy szobában.

– Miként kerültek onnan Alsóörsre?

– Józsi mondta, hogy keresnünk kell egy klubot, mert az öreg maszek hajósokat, az idősebbeket mindenhonnan kinézik. Akkor kezdték csinálni a Port Lacajt Fonyódon, és Józsi is elkezdett keresni egy másik helyet. Úgy tudom az öreg Elekes Béla adta neki a tippet, hogy itt, Alsóörsön érdeklődjön. Végül sikerült ezt a területet bérbe megkapni.

– Ez mikor történt?

– 1964-65-ben, de 1970-ben már épült a házunk. Itt mindent mi magunk csináltunk a két kezünkkel. A mólótól a házakig mindent. Hát itt tiszta nádas volt! Egy sor ház és előtte végig nádas. Schmalz Józsi megegyezett a Mahartosokkal, és amikor kotorták a Balatont, a zagyot idehozták. Azzal töltöttük fel az ingoványos talajt. Azért is állnak itt lábon a házak. Látod, itt a terasz mellett nád nő a virágok mellett. Ez még a régi nád.

–  Itt is nagyon cserélődnek az emberek?

–  Nem. Ennek a klubnak az alapját a régi Vasas-vitorlázók adták. Akkoriban kellett átjönni Siófokról Almádiba, mert a régi telepet eladták, oda Mahart vitorlázók költöztek. Akkor a régi Vasas teljesen szétesett, mert a Videoton mindent akart, csak versenyző klubot nem. Vezetőségi nyaralóvá akarták alakítani. A Balatoni Intéző Bizottság közbeszólt, hogy ha nincs klub, motorossal és versenyzéssel, akkor elveszik a területet. Ennek ellenére a versenyzők jó részét elküldték, aztán a következőben megint sokukat kirúgták és így csendben lesorvasztották a klubot. Mi magunktól jöttünk el ide át, erre a telepre.

– Mikor indult először Kékszalagon?

– Először? A háború utáni elsőn indultam 1947-ben. Akkor minden résztvevő egy-egy oldal szalonnát kapott, mert úgy fogták a versenyzőket, hogy induljanak! Aztán nagyon sok Kékszalagon mentem.

– Melyik volt a legemlékezetesebb a sok közül?

– Olyan is volt, hogy Gyurka fiam nem volt itthon, mert Lengyelországba ment versenyezni, és vele tartott Kati is (a felesége). Így Gyurkáék két gyerekével, Gáborral és Petivel mentünk a Kékszalagon. Egyik volt négyéves, másik öt és fél. Menni kellett, mert akkor voltak az adófutamok (ha valaki nem indult megfelelő számú versenyen adót kellett fizetni a vitorlás hajó után). Jött velünk egy ismerős piarista pap, aki nagyon szeretett vitorlázni, de elég kezdőke volt. Így mentünk a Kócsaggal, három felnőtt a két gyerekkel. Beöthy Zsiga odaszólt a rajtnál, hogy nem vagyunk egy kicsit sokan? De én mondtam, hogy inkább túl kevesen vagyunk. Na, hát ez emlékezetes verseny volt a két kicsivel!

– A legizgalmasabb?

– Az a Bolygóval volt 1976-ban (a Bolygó Ádi néni legidősebb fiának, Fináczy Marcinak klasszikus 35 m2-es kielschwertes hajója). Kétszer jött százkilométeres szél egyetlen verseny alatt. Marci vezette a Bolygót, Toronyi Andrással és a férjemmel ketten mentünk. Hát az elég izgalmas volt. De végigmentünk, befutottunk.

– Hogy volt? Napközben jött a vihar vagy éjjel?

– Péntek este sötétedéskor ért minket Szigliget táján az első vihar, még Keszthely felé menet. A második pedig Szepezdnél, visszafelé jövet. Olyan sötét lett, hogy Szepezden felgyulladtak az utcai lámpák. Éjszakai sötét, pedig az úgy délelőtt tizenegy óra tájt volt.

– Hogy tudták átvészelni? Lehúztak minden vitorlát?

– Mindent lehúztunk. A férjem mondta, hogy nyugi-nyugi, ezzel itt baj nem lehet, ez egy schwertkieler, ez fel nem borul. Mertük a vizet, aztán amikor elállt a vihar, tovább mentünk és befutottunk. Aztán mentem Herdó Péterékkel is, a Quo Vadis 25-ös Jollén. Az is elég izgalmas volt, mert befutáskor jött egy kis vihar.

– Legutóbb, mikor versenyzett a tókerülőn?

– 2001-ben a Bolygóval, és akkor olyan rettenetes gyenge szél fújt, hogy 42 órán át vitorláztunk a célig. Vasárnap hajnalban értünk Füredre, de nem lettünk utolsók!

– Akkor most Gyuri Ötvenes Cirkálója lesz a legnagyobb hajó, amivel Ádi néni valaha indult a Kékszalagon?

– Hát ez olyan lesz, mint egy jacht! Voltam vele már kétszer, most harmadszor vitorlázni. Nagyon szép hajó, nagyon gyönyörű.

A Partiszél gyönyörűen hajózott a kellemes hármas szélben. Gyuri unszolására Ádi néni kiült luvba a deckre, és kormányzott. Nagyon elégedett volt a szép hajó mozgásával.

Másnap a csapat tagjaként életében sokadszor végig vitorlázta a Kékszalagot, és életében először győztesen ért célba. Szombat reggel hét óra tájt találkoztam velük a vízen, öreg Tihany előtt, miközben a cél felé tartottak. Ádi néni ott ült a cockpitban, 22 órányi vitorlázás, benne egy éjszaka után. 88 évesen, fitten, mosolyogva.

Látszott, elemében van.

Ruják István