Siófok 6 • 6.2 kn
Eseménydús szezonnyitás a BYC-ben
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Április utolsó napjaiban két, egymást átfedő verseny nyitja a Balatonfüredi Yacht Club versenyszezonját.
Április 29. és május 1. között a Magyar Villamos Művek Sportegyesülettel közös rendezésben a J/24 és Melges24 hajóosztályok versenyzői küzdenek a 2016. év Flottabajnoka címekért, míg április 30-án a hagyományos Tolnay Kálmán László Emlékverseny kerül lebonyolításra.
A flottabajnokságon versenyző négy-ötfős csapatokat felvonultató könnyű hajók One Design osztályok tagjai, vagyis egyenlő feltételekkel vívnak egymás ellen a két kategórián belül. A nyolc futamra tervezett eseményt három versenynapon keresztül rendezik a Balatonfüred előtti vízterületen kitűzött up-and-down pályán. A rendező egyesületek évente számos kiemelt hazai és nemzetközi verseny szervezőjeként idén is nagy hangsúlyt fektetnek a flottabajnokságok sikeres lebonyolítására. A BYC és az MVM SE 2015-ben közösen rendezte a Melges24 European Sailing Series sorozatának magyarországi állomását, a jövőre való tekintettel pedig – mint a 2017. évi J/24 Európa-bajnokság rendezője – a Balatonfüredi Yacht Clubban célzott felkészülés zajlik az osztállyal egy sikeres kontinensverseny lebonyolítása érdekében.
A Tolnay Emlékverseny emellett a többi nagyhajós osztály versenyzőinek, valamint egyesületi tagsággal és MVSZ versenyengedéllyel nem rendelkező szabadidő-vitorlázóinak nyújt lehetőséget arra, hogy a téli pihenő után egy egynapos túraverseny keretein belül készüljenek a szezon további megmérettetéseire. Az emlékverseny a BYC örökös tagja, a kétszeres olimpikon Tolnay Kálmán László előtt tiszteleg, aki 1965-ben a Balaton Kékszalagját is elnyerte. A balatonfüredi központú helyszín kiváló felkészülési lehetőséget nyújt a májusi Évadnyitóra és a későbbi szalagversenyekre. A túra útvonala a Balatonfüred előtti rajtot követően Paloznakot, Siófokot, Balatonfüredet és Tihanyt érinti, mielőtt a hajók visszatérnek a Balatonfüred előtti célvonalhoz. A verseny rangját tovább emeli, hogy az idei évben útjára induló, szabad fejlesztésű, innovatív karbonhajókat tömörítő 8M Open Grand Prix első állomásaként is számba veszik.
Az események szakmai lebonyolítását várhatóan biztos kezekben tudhatjuk, hiszen a flottabajnokságok versenyvezetője Magyarország egyetlen nemzetközi versenyrendezője, Fluck Benedek lesz, aki a Melges24 osztály európai régiójának nemrég megválasztott Championship Coordinatora. Benedek kiterjedt tapasztalattal rendelkezik az osztályok versenyeinek rendezésében, többek között ő volt a tavalyi J/24 és Melges24 hajók országos bajnokságainak versenyvezetője is. A Tolnay Kálmán László Emlékverseny vezetésére a túraversenyek szervezésében és rendezésében Magyarországon kiemelkedően sok tapasztalattal rendelkező Igali Csillát kértük fel, aki a BYC nagyhajós versenyeinek hosszú évek óta kiváló gazdája. A két esemény közös óvási bizottságának elnöke Böröcz Bence, a BYC tapasztalt nemzetközi versenybírója lesz, aki a kishajós eseményeken szerzett gyakorlatok mellett nemcsak itthoni Melges24 és J/24 versenyeken működött már közre, hanem például a 2015. évi J/24 Világbajnokság bírói csapatának is tagja volt.
A regattákra a versenynapokat megelőző napon este és másnap reggel a helyszínen, a BYC új klubházának első emeleti versenyirodájában, a versenykiírásban megjelölt időtartamokban lehetséges nevezni. Kedvezményes nevezési díjat ajánlunk az eseményekre 2016. április 26-ig előzetesen nevezők számára, amely a flottabajnokságok esetében az MVSZ VIHAR rendszerén keresztül, míg a Tolnay Kálmán László Emlékverseny résztvevői számára a versenykiírás mellékleteként letölthető nevezési lap kitöltésével, és a byc@byc.hu e-mail címre megküldésével elérhető.
További információkért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Balatonfüredi Yacht Club
8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.
E-mail: byc@byc.hu
Weboldal: www.byc.hu