Siófok 11.6 • 6.4 kn
Átszállás
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Rozsnyay Domonkossal és a Bakóczy Róberttel beszélgettünk az aktív kishajós versenysportból a nagyhajózásba való átmenet folyamatáról és állomásairól.
Az FGF Sailing Team versenyzői valamennyien utánpótlás és olimpiai osztályokban versenyeztek, most a Melges 24 nemzetközi mezőnyben vitorláznak. Kíváncsiak voltunk, mikor és miért döntöttek így és mi állt a döntés hátterében.
CM: Mikor és milyen céllal alakult az FGF Sailing Team?
RD: 2013 tavaszán öt lelkes, egy klubban vitorlázó fiatalból alakult csapatunk, az FGF Sailing Team, amikor látszott, hogy alkatunk és más okok miatt kicsi az esélye annak, hogy olimpiai osztályban folytathassuk a vitorlázást. Ugyanakkor nem szerettünk volna az oly kedves sportággal végleg szakítani, ellenben szeretnénk hazai és nemzetközi szinten is nagy eredményeket elérni!
CM: Jelenleg kik alkotják a csapatot, milyen sportpályafutás előzte meg a csapatba kerülésüket?
RD: A csapatunkat Bakóczy Róbert, Buza Bence, Takácsy Levente, Takácsy Kristóf és jómagam alkotjuk. Mindannyiunk Optimist hajóosztályban kezdett vitorlázni, majd 420-asban folytattuk. Ezután kissé megoszlott a csapat, Bakóczy Robi 470-es hajóosztályra váltott, majd később Laser Radiálban és Laser Standardban folytatta pályafutását. Takácsy Levi és Takácsy Kristóf páros szintén 470-esben képzelték el a jövőjüket. Én Laser Radiálban tettem magam próbára.
A csapat többszörös Magyar bajnoki címekkel rendelkezik, különböző hajóosztályokban, továbbá szép Világ, -Európa bajnoksági eredményekkel.
CM: Mivel foglalkoznak a csapattagok, amikor nem vitorláznak?
RD: Kristóf a Budapesti Műszaki Egyetemen, építőmérnöki szakon tanul, Bence Ausztriában közgazdaságtant hallgat, Robi a már az elmúlt pár évben a Spariban Laser edző, Levi most kezdi 420-as edzői pályafutását Csopakon, Én pedig a Szent István Egyetemre járok műszaki menedzser szakra.
CM: Összeegyeztethető a tanulás, a munka és a versenyvitorlázás?
BR: Nehezen, de össze! Igyekszünk úgy kialakítani az éves programunkat, hogy megtaláljuk a kompromisszumot a versenyvitorlázásban és az élet más, fontos területein. Persze, a versenyek ideje kötött, ezért ezeknek az eseményeknek a látogatása miatt olykor le kell mondanunk más dolgokról, de ahhoz, hogy jobbak legyünk nincs más megoldás.
CM: A Melges 24 levezetés vagy új kihívás?
BR: Mindenféleképpen új kihívás. Mindenki vitorlázott már kétszemélyes hajóosztályban, ahol csapatban dolgozott, de a Melgesben ez egészen más. Itt már öt ember összehangolt munkája kell a jó eredményhez, ami igazán szép feladat. Annak ellenére, hogy a Melgesre már nagy hajóként tekintenek, számunkra ez inkább egy kis dinghy. A hajó remek tervezés, minden apró testmozgásra érzékenyen reagál, ráadásul erős szélben a csapat minden tagjától komoly fizikai teljesítményt igényel, úgyhogy továbbra is kishajósként tekintünk magunkra, ahol szeretnénk nagy sikereket elérni.
CM: Melyek a számotokra legfontosabb eredmények a Melges osztályban és melyikre vagy melyikekre vagytok a legbüszkébbek?
BR: Sok jó futamunk volt már, amire büszkék vagyunk, azonban talán a legboldogabbak a tavalyi magyar bajnokság után voltunk. Annak ellenére mondom ezt, hogy az nem egy nemzetközi verseny volt, mégis ott volt az egyik leginkább tisztelt ellenfelünk Ian Ainslie, egy dél-afrikai származású vitorlázó, aki már évek óta Magyarországon él. Neki igen kiemelkedő múltja van, háromszoros olimpikon, Amerika’s Cup skipper, aki a szememben talán az egyik legnagyobb vitorlázó. Az ő legyőzése mindig siker, mert a csapatunk nagyon tiszteli és elismeri őt.
CM: Hogyan tovább? Milyen az idei versenyprogram és melyek a középtávú tervek, célok?
RD: Az idei évben a legfontosabb versenyeink az European Sailing Series állomásai. Március 29-én indulunk el első edzőtáborunkra és versenyünkre jól megszokottan Portorozba, ahol célunk mára a dobogóra kerülés. Majd ezt követően májusban Ausztriába utazunk, júliusban a gyönyörű Garda tavon mérettetjük meg magunkat, ahol szeretnénk az első hat hely valamelyikét megszerezni. Szeptember elején kezdődik az idei év legfontosabb versenye az Európa Bajnokság melyet idén Franciaországban, Hyeres-ben rendeznek meg itt a TOP 10 a célunk. Szeptember közepén lesz a Magyar Bajnokság, melyen szeretnénk a tavalyi címünket megvédeni. Illetve az év utolsó versenye Olaszországban, Luinoban lesz, mely egyben a svájci bajnokság is.
Program |
Helyszín |
Dátum |
---|---|---|
European Sailing Series (1. állomás) |
Portoroz (Szlovénia) |
2016.04.01. – 2016.04.03. |
One Design Trophy (1. állomás) |
Balatonkenese |
2016.04.23. – 2016.04.24. |
Flotta Bajnokság |
Balatonfüred |
2016.04.29. – 2016.05.01. |
Évadnyitó |
Balatonfüred |
2016.05.07. – 2016.05.07. |
European Sailing Series (2. állomás) |
Segelclub Kammersee (Ausztria) |
2016.05.26. – 2016.05.29. |
One Design Trophy (2. állomás) |
Csopak |
2016.06.04. – 2016.06.05. |
One Design Trophy (3. állomás) |
Balatonföldvár |
2016.06.25. – 2016.06.26. |
European Sailing Series (4. állomás) |
Riva del Garda (Olaszország) |
2016.07.15. – 2016.07.17. |
One Design Trophy (4. állomás) |
Balatonfüred |
2016.08.13. – 2016.08.14. |
Európa bajnokság |
Hyeres (Franciaország) |
2016.09.02. – 2016.09.09. |
Magyar Bajnokság |
Balatonfüred |
2016.09.22. – 2016.09.25. |
European Sailing Series (5. állomás) |
Luino (Olaszország) |
2016.10.07. – 2016.10.09. |