Siófok 18.3 • 2.2 kn
33 hajó nevezett az idei első BLYC-LVE szervezésű nagyhajós versenyre a II. Harmat Kupára.
A 2009-es vitorlás versenyévadban a Lellei Vitorlás Egylet két LVE kupa rendezését tervezte.
Szükségtelen a spanyol viaszt újra feltalálni, ami jó és működik azt olykor adoptálni kell.
Versenyszempontból, mozgalmas hétvége elé nézünk.
Szombat 10.00 órakor rajtolt el 11 hajóval a túraverseny, amelynél jóval népszerűbb volt a rekord hajószámmal és versenyzővel futó One Design Trophy 2008-as versenysorozat 1. állomása, de erről majd később.
51 ország részvételével rendezték meg az idei első nagyszabású európai vitorlás versenyt a franciaországi Hyeres-ben.
A Balatoni Hajózási Zrt. népszerű nagyhajós versenysorozata hamarosan megkezdi ötödik szezonját.
Cikksorozatunkban rendszeresen bemutatunk egy-egy balatoni nagyhajós versenyt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felkeltsük az érdeklődést néhány olyan regatta iránt, melyek megérdemlik a kiemelt figyelmet.
Március 20-án vetődött fel az ötlet, hogy a XV. NAVIGA Rádió-távirányítású Világbajnokság a Balatonon, azon belül is Balatonlellén legyen.
A Balatoni Hajózási Zrt. látva a balatonszemesi kikötő körül kialakult vitákat, közleményt hozott nyilvánosságra oldalunkon.
368 fiatal vitorlázó vágott neki a gyönyörű tavaszi időben megrendezett optimist nemzetközi regattának, amelyen 12 nemzet versenyzői vettek részt.
Kenéz István, Balatonlelle polgármestere négy éve folytat ádáz harcot a környezetvédőkkel a Napfény strandon kialakított fövenyes terület miatt.
2008. április 18-án a HMCA Melges találkozót szervez Tihanyban. A szezonnyitó napra várnak minden Melges csapatot és mindenkit, aki szeretné egy körre kipróbálni a Melges 24-est.
Én nem tudom, hogy hogyan került azoknak a tulajdonába a Lágymányosi Öböl, akiké most, de nem is nagyon érdekel. Aki ilyen helyet tud csinálni azé minden tiszteletem.
A Soling osztályban is megkezdődött a nemzetközi versenyszezon. A húsvéti hétvégén az olaszországi Castiglione della Pescaia volt a helyszíne az első világranglista versenynek.
A nosztalgikus hangzású név, immáron egy tengeri versenyhez kötődik. Somos Zsolt beszámolója az III. Aranysekli Adria Kupáról.
A Pomucz nevet a Balatonon senkinek nem kell bemutatni. Pomucz Tamás Európa Bajnok vitorlázó, volt szövetségi kapitány testvérével közös vállalkozást vezet Siófokon.
A SurgiCare új név a vitorlázásban. Ma már arra is figyelnek, hogy ne csak a kórházakban, az orvos-szakmában ismerjék a céget, hangsúlyt fektetnek, hogy partnereikkel a szabadidő során is találkozzanak. A vitorlázás az egyik legkedveltebb sport az orvosok körében, így magától értetődő volt a választás.
Az utóbbi évek, talán legjobb magyarázata a vitorla és a rudazat beállításaihoz. Ivar Dedekam 1999-ben megjelent könyvének magyar fordítása 2005-ben tűnt fel itthon a Kovikönyv gondozásában.
Az I. Adriatic Challenge Tavaszi Regatta utolsó versenynapján, a rövid túrafutamon az összetettben vezető Fekete Sereg nem indult, hiszen a bajnoki címük már biztosított volt az előző napok eredményei alapján.
A Tavaszi Regatta negyedik napján három pályaversenyt rendeztek. A nyolc csomós szélnél erősebbet is el tudtak volna viselni a versenyzők, de ahhoz elég volt, hogy a vízi rendezőség elindítsa a futamot.