Siófok 2.6 • 4.5 kn
A Sleepwalker és az Irókéz nyerte a kezek versenyeit
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Augusztus 15-én vasárnap rendezte az LVE a BL Apartments & Yachtclubban a III. Amatőr Egykezes és a II. Négykezes Vegyes-páros versenyeket. Az egykezesre 12 hajó, míg a páros versenyre 10 egység nevezett.
A vasárnapi időpontra tekintettel idén csak Szigligetig ment mindkét mezőny. A 22 hajó délelőtt 10 órakor együtt rajtolt a Lelle előtti vízterületen. Az időjárás előrejelzés, dél körüli időpontban élénk déli szelet prognosztizált, ennek ellenére a mezőny északnyugati szélben rajtolt. A start után a szél felé vitorlázók, az északi part felé tendálók jártak jobban. Egy idő után nyugatiasodott a szél, de a várt szélerősödés elmaradt, sőt kora délután kifejezetten gyenge volt a szél. A SNEWI Sport jóvoltából minden hajóra GPS jeladó került és a szigligeti pályajel is kapott egy helymeghatározó jelölést. A GPS segítségével a partról is jól nyomon követhető volt a verseny és idén sokan figyelték ezt a fajta közvetítést.
Kevéssel délután két óra után tűnt fel Boglár magasságában két bőszeles vitorla, az egyik piros, a másik kék színű volt. Rövid idő alatt kiderült, hogy az Irókéz és a Sleepwalker közeledik a cél felé. Elsőként a HUN 7-es 70-es cirkáló szelte át a célvonalat, majd öt perc múlva jött az új Nautic 370 Run. Az Irókéz a páros versenyt, a Sleepwalker az egykezest nyerte. A két élmenő után jöttek a Melges-ek és a Black Magic, a harmadik hullámban az Elliott és a 11mOD. Az első ys II-es hajó a Black Jack volt, a ys III-ban a Viktória jött az élen. Délutánra a célvonal környéke megtelt „nézőhajókkal” ami annak is köszönhető volt, hogy a célhajó személyzete a befutók közötti szünetben modellvitorlás edzést tartott. Fél órával a limitidő előtt futott be az utolsó hajó, a BL rozmárja, a B31-es Hvalross.
Az eredményhirdetés alkalmával a rendezők elmondták, hogy jövőre gondosabban választanak időpontot ezeknek a versenyeknek, külön és az eredeti távon rendezik a két regattát.
Egykezes eredmények
Páros verseny eredmények