Siófok 4.4 • 7.1 kn
Motorola Négykezes Kupa
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Augusztus 21-22-én került sor a Motorola Kupa-"Négykezes" nagyhajós versenyre Csopakon a Kereked Vitorlás Klub rendezésében.
A verseny az idény egyik legizgalmasabb eseménye, hiszen alapszabály, hogy az egyébként nagy (3-10 fős) legénységgel induló hajókon maximum két személy lehet. A regattát évek óta rendezik a nagyhajós versenyosztályok részére, és épp a fent említett különlegessége miatt nagy népszerűségnek örvend. A versenyen a hajók egy előre maghatározott, kb. 50 km-es pályát kellett teljesíteniük. A nevezett hajókat a sebességükre jellemző mérőszám (YS-szám) alapján több kategóriába sorolták. Annak érdekében, hogy a lassabb hajóknak is legyen esélyük a verseny megnyerésére, a gyorsabb kategóriákba sorolt hajóknak különböző számú kiegyenlítő szakaszokat kellett teljesíteniük. Alapvetően a győztes hajótípusnak kedvezett a gyenge keleti-délkeleti szél, cirkáló hajóknak esélyük se volt. A verseny attól tudott még izgalmasabb és kiegyenlített lenni, hogy 3 helyen is lehet „büntetőzni”. Ez nagy taktikai csatát tud hozni, mivel a büntető köröknél a legfontosabb tényező a szélirány és szélerő. Idén ezt a csatát a DORSIA nyerte, az un. kőrözésből ők jöttek ki a legjobban. A versenyen értékelték az abszolút befutási sorrendet, valamint a kategória legjobbjait. Az idei évben kellemes meglepést okozva egy szinte kezdőnek számító testvérpáros a Kurucz testvérek (Sándor és Tamás) nyerték az abszolút versenyt, egy rendkívül izgalmas befutóval. Hajójuk a DORSIA - NAUTIC 330 Sport - , amely a versenyen végig harcban volt a dobogóért, de az első helyre csak az utolsó szakaszon került. Ekkor kiváló helyismeretük (a Csopaki EGIS klub versenyzői), helyzetfelismerő képességük és merészségük segítette Őket abban, hogy leváljanak az élen haladó többi hajótól, és a part mellett - Alsóörs – Csopak közt - meglátva egy szélsávot, genakkert húzva, leelőzték a spinakkerrel haladókat. Még arra is volt idejük figyelni, hogy hajójuk 16 óra 16 perc 16 másodperckor fusson be.