Siófok 11.1 • 14 kn
Taroltak az osztrákok a 22-es Binnenyolle Eb-n
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A kontinensviadal második versenynapján három futamot rendeztek. Változó szélviszonyok és osztrák fölény jellemezte a napot.
Az első három helyezett az osztrák Gubi, a honfitárs Poell valamint a német Zimmermann egység megtartották dobogós helyezésüket, csupán a sorrend módosult. Sajnos az egyetlen magyar egység továbbra is komoly technikai nehézségekkel küzd, így nem tudtak érvényes futamot vitorlázni, de ugyanígy járt az egyik osztrák csapat is.
A nap korán indult, mivel éjszaka megérkezett a várt hidegfront. Hajnalban több gondos hajótulajdonos jelent meg a hajójánál és ellenőrizte a yollékat. Minden rendben volt, de a szél nem csökkent, ezért parti halasztás mellett döntött a versenyrendezőség.
Dél körül gyengülni kezdett a szél, megérkeztek a felhők és vízre szállt a mezőny. A harmadik futam friss szélben zajlott, ahol két hajónak akadtak gondjai. Az egyik közülük sajnos a magyar egység volt, így ők a további két futamot nem is teljesítették. Az osztrák Niki Schreiber egység is kihagyta a későbbi futamokat. A harmadik futamot Michael Gubi és csapata nyerte meg, második helyen az előző napi összetettet vezető Matthias Poell, harmadiknak Peter Zimmermann futott be.
A negyedik futamban ugyanaz az eredmény született az első három helyezettet illetően. A szél továbbra is kitartott és 2-3,5 m/s-os szélben vitorláztak a hajók.
Az ötödik futamra legyengült a szél és csak rövid vízi halasztás után sikerült elindítani . Itt jellemzőek voltak a nagy szélfordulók és szélerő változások. Ebben a nehéz futamban Matthias Poell nagy nehézségek árán megtartotta első helyét Michael Gubival szemben, a harmadik helyre Manfred Jacob érkezett. Azonban az összetettben két nap után Gubi átvette a vezetést és az eddig vezető Poell a második helyről várja a folytatást.
Az utolsó versenynapon egy túraverseny vár a mezőnye, ami egy Tihany-kerülőnek felel meg. Ennek a futamnak az eredménye nem lesz kiejthető, és a végelszámolásnál beszámít az eredménybe.