Siófok 5.4 • 0.8 kn
A nemzetgazdasági miniszter nem adott konkrét választ arra a kérdésre, hogy milyen körben kívánják kivetni 2014-től a luxusadót. Találgatni persze lehet, sőt azért ennél többre is lehet következtetni a különböző híradásokból.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, a jövőben rendszeresen tájékoztatja a tagságot, a társadalmi szervezet működéséről. Íme az első hírlevél,
Vezetőt cserélt a Balatoni Hajózási Zrt., Horváth Gyulát az eddigi gazdasági igazgató, Halmos Gábor váltotta a társaság élén.
Rengeteg, jobbnál jobb fejlesztés zajlik a Balaton déli partján. Bogláron például 400 millió forintból buborék játszótér és óriáscsúszda épül, valamint megszépül a Platán sétány is.
Míg ősszel még a kritikusan alacsony Balaton-vízállás jelentett témát, ma már a kilátásba helyezett vízeresztés.
Nincs vészhelyzet, foglalta össze tömören a szerda reggeli állapotokat Galácz György balatonmáriai polgármester.
Május 10-én tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Vitorlás Szövetség és ennek megfelelően április 10-ig lehet jelölteket javasolni a különböző tisztségekre.
Örömmel értesültünk arról, hogy a Magyar Fair Play Bizottság, dr. Kamuti Jenő elnökletével megtartott legutóbbi ülésén döntött a 2012-es Fair Play díjak odaítéléséről,
A szigligeti várkapitány ágyúlövése jelezte, hogy megérkezett a mólóhoz Siófokról az idei első hajó, ezzel megkezdődött a 167. balatoni hajózási szezon.
Nem csaltunk, nem trükköztünk annak ellenére, hogy mostanában a legnagyobb közösségi oldal hemzseg a kamu like-októl. A Compass 1000 valódi és ezt köszönjük az olvasóinknak.
Egy hatalmas busa akadt a napokban a halászok horgára. Bár hivatalos rekordlista nincs, a most kifogott, 51 kilós példány minden bizonnyal a legnagyobbak közül való.
Jó a Balaton-törvény, de nem eléggé: a csónakkikötőkre vonatkozó szabályozás enyhítése érdekében a jogszabály módosítását kezdeményezte a három megye közgyűlésének elnöke.
Nagy vihart kavart a sportszolgáltatási díj, amikor bevezették, most viszont egy tollvonással eltörölték. Hasonlóan járt a reklámszolgáltatási díj is.
Folyamatosan emelkedik a Balaton vízszintje, az átlagosnál csapadékosabb időszak hatására 85 centimétert mértek, ami hosszú idő után először haladja meg a minimális szabályozási szintet.
Az egyik legnépszerűbb nemzetközi tőkesúlyos vitorlás osztály magyar szervezete márciusi éves taggyűlésén ifjabb Kozma Lászlót választotta titkárrá, a küldött Homola László lett.
Balatongyörökön épül új kikötő, amely 77 vitorlás befogadására alkalmas. Közel félmilliárd forintot költenek a beruházásra, az összeg felét az Európai Unió állja. Lesz új élménysétány is.
Olyat láttak a vízügyi szakemberek a héten a Balatonnál, hogy kettéállt tőle a szemük. Egy mediterrán ciklon nyomáskülönbsége miatt szó szerint megbillent a víztükör.
Nyolc-tizenötszörösére nőtt a hajók üzemképességi vizsgájának a díja, s a kikötői szemétszállításra 25-30 százalékkal magasabb ajánlatot kaptak.
A Somogy Megyei Vitorlásszövetség pályázatot ír ki a Yardstick Trophy Nagyhajós Kupasorozat 2013. évi fordulóinak mozgóképi megjelenítésére, közvetítésére, kisfilmek készítésére.
Hatvanegy centiméter a Balaton keddi hivatalos vízállása. Napról napra emelkedik a vízszint a csapadéknak, jobbára a hónak köszönhetően.
Megrendülve tudatjuk a vitorlás társadalommal, hogy Timár Péter, akit mindannyian Timu-ként ismertünk és szerettünk, életének 42. évében váratlanul elhunyt.