Siófok 15 • 16.7 kn
Pályázati pénzen újulhat meg Magyarország legrégebbi vitorlás egyesületének kikötője.
Hagyományteremtő jelleggel mártóztak meg egy baráti társaság tagjai és két polgármester január elsején Orfűn, a Pécsi-tóban.
Jó szezont zárt a Balatoni Hajózási Zrt., hiszen a társaság adózott eredménye bruttó 2 milliárd forintos forgalom mellett várhatóan 60 millió forint körül lesz.
Emlékezetes karácsonyi ajándékot kaptunk a kellemes déli szél formájában.
Átadták csütörtökön a 302 millió forintból megújított szigligeti várat.
Ilyen sem volt még eddig: mintha lecsóból akarnának paprikát, paradicsomot csinálni, makett alapján készítik el a 168 éve vízre bocsátott Kisfaludy gőzös mását.
Érdi Máriát és Vezér Károlyt választotta 2013 legjobbjainak a vitorlás szövetség. Idén mindketten világbajnokok lettek, de bőven akadt még a legjobb címére esélyes kihívó, főleg a férfi versenyzők között.
Az UNIQA Biztosító gyermek sportpályázatot indított Légy az UNIQA sportnagykövete! címmel. A pályázatra 7-18 éves, egyéni sportot űző, jó tanuló, tehetséges sportolók jelentkezhettek.
150 éve adták át Siófokon a Balaton vízszintszabályozásának egyik jelképes eszközét, egy fazsilipet. A zsilip már betonból és vasból van, de másfél évszázad sem volt elég az embereknek ahhoz, hogy megbékéljenek a ténnyel: a tavat néha le kell ereszteni
Ő nem hetvenéves. Á, szó sincs róla! Éppen csak vasárnap volt hetven éve, hogy itt van velünk. Ennyi.
Mindannyian, akik azt gondoljuk, hogy jól ismerjük a Balatont, egy másik Balatont ismerünk, mint a többiek.
Ma emelik ki a tápéi kikötőből a Szőke Tisza maradványát, napok óta lángvágóval készítették elő a hajótest darabolását. A roncs elszállításával véget ér a Szőke Tisza 96 éves története - írja a Délmagyarország.
A Magyar Vitorlás Központ nKft a Magyar Vitorlás Szövetség 2013. november 11-én kelt hírleveleivel és közleményével kapcsolatosan az alábbiakat közli.
A mozgásukban nem korlátozott emberek is ritkán olyan aktívak, mint amilyen ő volt. És ritkán olyan optimisták, cselekvőek és vidámak még azok is, akiknek tizedannyi nehézséggel kell megküzdeniük mindennapjaikban, mint neki.
Dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, rendszeresen tájékoztatja a tagságot a társadalmi szervezet működésével és eredményeivel kapcsolatban. Alább a novemberi hírlevelet olvashatjátok.
Az MVSZ reagált: Fónagy János, az NFM államtitkárának partnerségi megállapodása a Magyar Vitorlás Központtal
Tovább bővítik a hajógyári kikötőt, a 840 millió forintos beruházás révén egy modern, barátságos vitorlásközpontot alakítanak ki, amely az ígéretek szerint megfizethető árakkal működik majd.
A hagyományoknak megfelelően a hétvégi szezonzáró Dér Kupán jelenik meg a Compass Magazin könyvének, a Szélképeknek az idei kiadása.
Rutai István és dr. Ugron Gáspár Gábor közös emlékdíjat alapítottak azzal a szándékkal, hogy a hazai vitorlás sportban az utánpótlás-nevelést, valamint a kiemelkedő teljesítményt eredményező edzői és nevelőmunkát végző edzőket elismerésben részesítsék.
Évente tragédiák hívják fel a figyelmünket az őszi Balaton veszélyeire, de sajnos még mindig nem tanultunk belőle. Mi is közreadjuk a sailing.hu-n megjelent írást, olvassák minél többen és okuljanak belőle.