Siófok 5.5 • 1.4 kn
Rövid életű sportszolgáltatási díj
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Nagy vihart kavart a sportszolgáltatási díj, amikor bevezették, most viszont egy tollvonással eltörölték. Hasonlóan járt a reklámszolgáltatási díj is.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a március 12-i ülésén többek közt két olyan döntést hozott, amely jelentősen csökkenti már az idei szezon megkezdésekor a versenyt rendező klubok és a versenyen részt vevők anyagi terheit. Mindkét intézkedést az MVSZ elmúlt időszakban kialakított hatékonyabb és gazdaságosabb működése teszi lehetővé.
1. Vitorlás versenyek rendezése után fizetendő sportszolgáltatási díj eltörlése
Az elnökség a legutóbbi ülésén megtárgyalta a sportszolgáltatási díj eltörlésére vonatkozó javaslatot. A sportszolgáltatási díj eltörlése csökkenti a rendezési költségeket ez által rendező szervezetek gazdaságosabban és magasabb színvonalon tudják megrendezni vitorlás versenyeiket, vagy döntésük szerint a nevezési díjakat csökkenteni.
17/2013 (03.12) sz. határozat
„A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta és jóváhagyólag elfogadta a sportszolgáltatási díjfizetési kötelezettség eltörlésére vonatkozó javaslatot. Az MVSZ elnökség 1/2010 (01.19.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja, illetve az érvényben maradó rendelkezéseit aktualizálja. Magyarország területén rendezett vitorlás versenyek rendezésének feltételei: A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) Elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvényben, illetve az MVSZ Alapszabályában kapott felhatalmazás alapján 2013. április 1-i hatállyal az alábbiak szerint szabályozza a Magyarország területén rendezett vitorlás versenyek rendezésének feltételeit. Ezzel egyidejűleg az MVSZ elnökségének 1/2010 (01.19.) sz. határozata hatályát veszti..."
2. A hirdetésviselési díjak eltörlése
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta a Nagyhajós Bizottság javaslatát a hirdetésviselési díj eltörlésére vonatkozóan. A hirdetésviselési díjak eltörlése csökkenti a versenyhajók egyébként is magas fenntartási költségeit. A díjfizetési kötelezettség eltörlése remélhetőleg nagyobb versenyzői létszámot eredményez és a felszerelésekre fordítható nagyobb összegek a versenyhajók technikai színvonalát emelhetik.
18/2013 (03.12) sz. határozat
„A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta és jóváhagyólag elfogadta a hirdetésviselési engedély eltörlésére vonatkozó előterjesztést. A Magyar Vitorlás Szövetség jelen határozatával módosítja a korábbi MVSZ elnökségi határozattal elfogadott 2013. évi Reklámszabályzatot és jelen határozatával egyidejűleg hatályát veszti a 3/2013 (01.22.) számú MVSZ elnökségi határozattal elfogadott Reklámszabályzat."