Siófok 5.5 • 1.4 kn
Váratlan vezetőváltás: Halmos Gábor az új hajósvezér
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Vezetőt cserélt a Balatoni Hajózási Zrt., Horváth Gyulát az eddigi gazdasági igazgató, Halmos Gábor váltotta a társaság élén.
Váratlanul vezetőt váltott pénteken a balatoni hajózási társaság. Rendes közgyűlését tartotta a Balatoni Hajózási Zrt., ezt megelőzően a szokásosnál hosszabban tanácskoztak a tulajdonosok képviselői, azaz a huszonkét, kikötővel rendelkező tóparti önkormányzat polgármestere. Ebből sokan már változást sejtettek, hiszen a közgyűlés egyik napirendi pontja a vezérigazgató-választás volt. Az eddigi vezető, Horváth Gyula mandátuma ugyanis lejárt. A közgyűlésen aztán megszavazták a tulajdonosok javaslatát: Horváth Gyulát az eddigi gazdasági igazgató, Halmos Gábor váltsa fel a társaság élén.

Halmos Gábor másfél éve került a Balatoni Hajózási Zrt.-hez gazdasági igazgatóként, előtte egyebek között vezetőként dolgozott a halászati zrt.-nél és vezette a somogyi idegenforgalmi céget, a Siotourt is. Pénteken azt mondta: meglepte a felkérés, amire azt válaszolta, hogy megköszönve a bizalmat, igyekszik legjobb tudása szerint ellátni új feladatát. Hozzátette azt is: számít az eddigi vezető, Horváth Gyula közreműködésére, tapasztalatára. Horváth Gyula 1996 óta töltötte be a vezérigazgatói pozíciót.