Siófok 30.5 • 13.4 kn
Az idei évben 2014. július 06-án, ismét a Kékszalag főpróbájaként került lebonyolításra a Balatonfüredi Yacht Club hagyományos nagyhajós túraversenye, a Groupama Garancia Nagydíj - Horváth Boldizsár Emlékverseny.
A vitorlásklub, ami nemcsak a legjobb hajót, de a legnagyobb biztonságot is nyújtja.
Kedden, az aznap teljesített három futamot követően, összesen kilenc futammal ért véget a 2014. évi, jubileumi, tizedik Nautic Országos Bajnokság.
Elmúlt hétvégén Balatonboglár fogadta a Bahart Regatta mezőnyét, aminek különös jelentőséget adott, hogy idén első alkalommal került közösen megrendezésre a Balatoni Hajózás versenyével a klasszikus boglári verseny, a XIX. International Kupa.
Mintegy 120 résztvevő, köztük hatvan újságíró részvételével tartotta sajtótájékoztatóját a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség a balatonfüredi Vitorlás étteremben.
A Nautic Országos Bajnokság negyedik napján rendkívül erős szélre, jelentős lehűlésre ébredt a mezőny Balatonkenesén, így a rendezőség a halasztás mellett döntött.
Hétfőn délelőtt a balatonfüredi Vitorlás Étteremben tartott sajtótájékoztatót a Magyar Vitorlás Szövetség az idei Kékszalaggal kapcsolatban.
A Nautic Országos Bajnokság harmadik, vasárnapi napján már a pályaversenyek következtek. Délelőtt ugyan még halasztani kellett a teljes szélhiány miatt, a délutánra megérkező déli szél viszont több csapatot is megtréfált.
Összesen 38 hajó rajtolt el a Nautic Országos Bajnokság második futamán, amely nem csak a Bajnokság második futama volt, hanem egyben egy rendhagyó nyílt túrafutam is, amelyen bárki, bármilyen hajóval elindulhatott, Soponyai Géza tiszteletére.
Pénteken délután ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 2014. évi Nautic Országos Bajnokság. Az idén tízéves osztály tízedik önálló bajnokságát kezdte meg Balatonkenesén 22 egység részvételével.
Idén ötödik alkalommal rendezte a Spartacus a gyerekek között nagy népszerűségnek örvendő Csoki Kupát.
Péntektől kezdve öt napon keresztül zajlik a Nautic osztályok idei országos bajnoksága Balatonkenesén az Infiniti Nautic Fesztivál keretein belül, ahol a szokásos pálya- és túraversenyek mellett a szervezők idén egy speciális, nyílt futammal is készülnek.
Hétvégén Balatonbogláron kerül sor a Bahart Regatta 2014-es szezonjának 5. és 6. futamára, ezzel félidejéhez érkezett a Balaton legnépszerűbb vitorlás versenysorozata.
Igazi sportos hétvégi programnak ígérkezik a szombaton és vasárnap Tihanyban megrendezett esemény.
Amikor a katamaránokról beszélnek olyan kifejezések jutnak a vitorlázók eszébe mint gyors, látványos, akrobatikus. Aki látta az idei OB-t, vagy a fotósok által készített képeket az az összes jelző mellé tehet egy pipát.
A hét végén az Atomerőmű SE rendezésével, a Koloska Marina adott otthont a versenynek, ahol a már hagyományos Kalóz osztály mellett, a 470-esek részére is kiírásra került a verseny.
A Budapesti Műszaki Egyetem csapatának győzelmével zárult III. Magyar Mapei Betonkenu Kupa. A verseny nem volt híján a drámai fordulatoknak: eltört a győri Széchenyi István Egyetem hajója, mégis sikerült a dobogó harmadik helyére felküzdeni magukat.
A VI. SurgiCare Orvos- Gyógyszerész Kupát a katamaránok páros versenye tette pikánssá. A nyílt osztályban versenyző, a Kaáli Intézet színeiben induló SL33 és a dr. Dubraviczky Tamás csapataként versenyző GC32 látványos csatát vívott egymással.
Az MVM Laser Flottabajnokság utolsó versenynapja a szélcsendes időjárás miatt futam nélkül zárult. A rendezők és a versenyzők a parton várakoztak, de sajnos a várt északi szél nem érkezett meg.
Az MVM Laser Flottabajnokság második versenynapján egy reggeli futamot sikerült megrendezni valamennyi Laser kategória részére.
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre június 20-22. között az orvosok és egészségügyi dolgozók tradicionális balatoni regattája, amely három év után tér vissza Balatonlellére, a BL Bavaria Yachtclubba.