Siófok  12.7  •  15.1 kn       

Keszthely  10.9  •  7 kn       

Balatonfüred  12.4  •  1.7 kn       

Balatonboglár  12.4  •  12.5 kn       

Orfű  14  •  4 kn       

Velencei-tó  12.4  •  13.3 kn       

Tiszafüred  13.4  •  8.2 kn       

Mályi-tó  10.1  •  7.4 kn       

2024. április 20., szombat

100 izgalmas futam a győzelemig

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Hét vitorlás egyesület tizennégy csapata vett részt az MVM Sportegyesület által 2014. augusztus 4-5. között rendezett MVM Optimist Csapatbajnokságon a balatonfüredi Koloska Kikötőben.

100 izgalmas futam a győzelemig

A négyfős csapatok részvételével megvalósuló csapatbajnokság egyedi versenyformát képvisel a vitorlázás sportágban. A csapatverseny lényege, hogy a négyfős csapatok elsőként körmérkőzések keretében mérik össze tudásukat és gyorsaságukat egymással úgy, hogy minden csapat valamennyi csapattal megmérkőzik külön-külön futamok keretében. A körmérkőzések eredményei alapján a legjobb négy csapat került az elődöntőbe, majd a legjobb kettő a döntőbe.

Az Optimist Csapatbajnokság versenyrendezőjének tisztét Fluck Benedek, a Versenybíróság elnöke Böröcz Bence töltötte be, mindketten garanciát jelentettek a magas szakmai színvonal biztosítására. A versenyszabályok és sportszerűség betartásának felügyeletét összesen nyolc versenybíró biztosította.

A Bajnokság első versenynapja gyenge szélviszonyok között zajlott, azonban a Versenyrendezőség igyekezett a legtöbbet kihozni a napból, aminek eredményeképpen negyvenkét futamot sikerült megrendezni, azaz minden csapat hat futamban mérhette össze tudását valamely másik csapattal.
A délelőtti versenyzést egy közelgő vihar szakította félbe, és a Versenyrendezőség úgy ítélte meg, a legbiztonságosabb, ha a mezőny a parton várja meg a kedvezőbb időt. A vihar végül szerencsére kegyes volt a csapathoz és továbbállt, így délután kettőkor ismét vízre szállt a mezőny, hogy folytassa a megmérettetést.

A fárasztó nap után a parton közös vacsora, valamint tombolahúzás várta a fiatalokat, akik megmaradt energiájukat a vacsora után még egy focimeccs során vezették le.

A második versenynapon tökéletes vitorlázó idő várta a versenyzőket, így az előző nap tanulságait összegző reggeli versenyzői értekezlet után ismét vízre szállt a mezőny, hiszen sok futam várt még a csapatokra. Az egyre erősödő szélnek köszönhetően a körmérkőzéseket – a két versenynapon összesen kilencvenegy futamot - délután kettőre sikerült lebonyolítani, így a Versenyrendezőség az augusztus 6-ra tervezett tartaléknapot már nem vette igénybe. A futamok egyre izgalmasabban alakultak, hiszen a csapatok egyre jobban belejöttek a verseny taktikába és a csapatként történő versenyzésbe. Az eredmények összesítése alapján a legjobb négy közé a Spartacus Vitorlás Egylet három csapata, valamint a THE-YKA csapata került, akik tovább folytatták a mérkőzést a döntőbe jutásért.

Az elődöntőben mindkét páros két-két győztes futamig mérkőzött egymással, a szoros mérkőzések végeredménye alapján a döntőbe végül két földvári csapat (SVE 1- De Jonghe Arthur, Jeney Máté, Lászlóffy Ábel, Lászlóffy Levente, SVE-2 – Kocsis Bálint, Héjja Marcell, Gereben Pál, Futó Marcell) került, a bronzéremért folyó küzdelem résztvevői pedig a THE-YKA (Bihary Ádám, Kovács Dominik, Vida Péter, Virág Balázs) és a Spartacus harmadik csapata (SVE 3- Erős Loránd, Bednár András, Kalmár Zalán, Thomas of Wegen) lettek.

A döntő mérkőzések szintén két győztes futamig folytak, mind az aranyéremért, mind pedig a bronzéremért folyó küzdelem nagyon szoros végeredménnyel zárul.

Az első három helyezett csapat mellett az MVM Sportegyesület díjazta a legjobb lány csapatot, a legfiatalabb csapatot, valamint a legjobb első éves csapatot is.

A verseny végeredménye tehát az alábbi lett:
1. helyezett (SVE)
Kocsis Bálint
Héjja Marcell
Gereben Pál
Futó Marcell

2. helyezett (SVE)
Jeney Máté SVE
De Jonghe Artur
Lászlóffy Ábel
Lászlóffy Csaba

3. helyezett (THE-YKA )
Bihary Ádám
Kovács Dominik
Vida Péter
Virág Balázs

Legjobb lány csapat (MVM SE- BS Fűzfő)
Rác Karina
Veenstra Csenge
Bakó Csenge
Novák Dorka

Legfiatalabb Csapat (CSVI)
Orbán Botond
Fülöp Balázs
Fülöp Zsigmond
Asperján Dénes

Legjobb első éves csapat (KEREKED)
Szabó Roni
Szabó Rudi
Zolnay Samu
Bonifert András

A partra kiérve a versenyzőket a Koloska kikötőben jégkrém várta a fárasztó nap után.

A díjátadó ünnepségre a Koloska kikötőben került sor, a díjazottak Kutassy László egyedi plakettjeit és érmeit, valamint a Magyar Vitorlás Szövetség Országis bajnoki érmeit vehették át, e mellett a legjobbak értékes Dockyard ajándékot kaptak.

Az MVM Sportegyesület idei negyedik versenye tehát ismét eredményesen, összesen száz izgalmas futammal zárult.

Újra teljes körű Dufour képviselet nyílt Magyarországon! Előző

Újra teljes körű Dufour képviselet nyílt Magyarországon!

Véget ért a Nagyhajós OB Következő

Véget ért a Nagyhajós OB