Siófok 24.4 • 1.9 kn
FRISSÍTVE - Kevéssel fél nyolc után célba ért Józsa Márton Miklós kormányzásával a Fifty-Fifty, átadva a múltnak a Nemere II. 57 éves rekordját! Litkey a cél előtt esett ki!
Élvezetes gyenge szeles versenyt hozott az idei Kékpántlika, amelyet remek vitorlázással a Kereked SE 420-as versenyzőpárosa, Huber Péter Lél és Bonifert Péter nyert meg, akiknek 1 óra 57 percre volt szükésgük a mintegy 12 kilométeres táv teljesítéséhez.
Újjáépült, megfiatalodott és klasszikus versenyhajóvá válva ma vízre szállt Balatonfüreden a Lillafüred vitorlás, a legendás rekordtartó Nemere II. és a Sirocco 75-ös cirkálók testvére.
A nagy múltú tókerülő verseny amellett, hogy a vitorlás társadalom szívdobbanása, mára olyan nívós társadalmi, közéleti eseménnyé nőtte ki magát, amelyről nem illik lemaradni.
Csütörtökön reggel kilenc órakor rajtol a Balatonfüred előtti rajtvonalról a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj várhatóan mintegy hatszáz hajós mezőnye. A hagyományos balatoni tókerülő versenyen induló vitorlázókra – a jelenlegi meteorológiai előrejelzések szerint – nagy hőség és inkább gyenge szelek várnak.
Idén, július első napján került megrendezésre a Horváth Boldizsár Emlékverseny, a híres balatonfüredi orvos emléke előtt tisztelegve.
Igazi nyári kánikulában került sor az UNIQA Gépjármű Kupára Balatonkenesén, június 30-án. A Litkey Farkas által szervezett vitorlás versenyen az autóimportőrök képviselői és a gépjárművekkel foglalkozó cégek túraversenyen, azonos hajókkal mérték össze vitorlázó tudásukat.
Mint minden páros évben, a versenyszabályok szerint idén is indulhatnak a Kékszalagon többtestű hajók. Legénységük nagy része a szezon többi részében kis katamaránon versenyzik, közülük sokan indulnak a 2szalag Nagydíjon is.
Első alkalommal találkoznak a hazai autóimportőr cégek és autóeladással foglalkozó vállalatok képviselői egy vitorlás verseny keretében, amely során nem csak a vízen mérhetik össze vitorlázó tudásukat, hanem eltölthetnek együtt egy kellemes napot, és tovább építhetik szakmai kapcsolataikat.
Kinek jut eszébe egy vesztésre álló háború vége felé ilyen méretes vitorlást építeni? Ki gondolhatta, hogy azzal majd nyugodtan vitorlázhat, mintha mi sem történt volna, amikor jönnek a szovjetek?
A következő hétvégén a One Design Trophy idei 4. fordulóját rendezi a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet. A hagyományosan népszerű F.W. Raiffeisen Private Banking OD Kupa ebben a szezonban már nyolc OD osztálynak biztosít versenyzési lehetőséget.
Egy fürdőző talált rá egy második világháborús, működőképes orosz repeszaknára szombat délután a Balatonban, a gránátot pár órán belül megsemmisítik.
A Genfi-tavi Bol d'Or tókerülő legjobb egytestű hajója, ezzel a Bol d'Vermeil győztese a Raffica Sovereign Team lett Király Zsolt vezetésével
A magyar hajóipar felélesztését, ennek köszönhetően a nagyobb települések elővárosi és helyi közlekedésének tehermentesítését, helyi munkahelyteremtést, az export lehetőségek növekedését, valamint az oktatás egy fontos területének megújulását várják a Magyar Hajótervező, Gyártó, Javító és Innovációs Klaszter tagjai.
Június 17-én, 18-án és 19-én rendezte meg a csopaki Kereked Vitorlás Klub az utánpótlás-versenyzők számára az idei harmadik ranglistaversenyt.
Július 5-én, csütörtökön 9.00 órakor rajtolnak a legnagyobb magyar vitorlásverseny, a Kékszalag résztvevői a Balatonfüred előtti rajtvonalról. A versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség óvatos becsléssel több mint hatszáz hajót vár a versenyre – hangzott el a verseny hétfői sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt két évben Európa-szerte egyre nagyobb számban találkozhatunk egy új hajótípussal, az egyesek által egyenesen a Finn utódaként emlegetett D-One-nal.
Ötven hajós mezőny vitorlázott, folyamatosan élénkülő délnyugati szélben, a Yardstick Trophy Nagyhajós Kupasorozat harmadik fordulóján, a fonyódi Joker-Termoplus Kupán.
A Mitsubishi Nagydíjon abszolút első a Szentkirályi - Principessa Team. A Sirocco a Classic Round nyertese.
Ma rajtol el a Fehér Szalag vitorlásverseny mezőnye. Péntek délután a Classic Round futamon is résztvevő három klasszikus hajó bemutatóját tartották a füredi kikötőben.
Három magyar Elliott 770 egység vet részt Pünkösdkor a Wörthersee-n, Veldenben a Peter Kretschmann Memorial versenyen. Három osztály képviseltette magát a One Design eseményen: 16 egység Seascape, 8 egység Surprise és 9 egység Elliott 770! Ezzel az eddig