Siófok 3.3 • 6.6 kn
Groupama Garancia Nagydíj - Horváth Boldizsár Emlékverseny 2013
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az idei évben augusztus 10-én a Balatonfüredi Yacht Club rendezésében került lebonyolításra a Groupama Garancia Nagydíj - Horváth Boldizsár Emlékverseny, a híres balatonfüredi orvos emléke előtt tisztelegve.
Az előrejelzések már sejtették, hogy nem lesz könnyű dolga a vitorlázóknak, ami így is lett: szombat reggel több versenyző a versenyirodán aggódva figyelte az aznapi előrejelzéseket és árgus szemekkel kémlelte a Balatont a BYC teraszáról. A versenyrendezőség a viharos erejű szélre való tekintettel közel 2 órás halasztást követően 11 óra 40 perckor rajtoltatta el a 34 hajóból álló mezőnyt a Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyári-öböl – Balatonfüred útvonalon.
Az 5-6-os erejű alapszél, néhol 70-80 km/h-s ráfújásokkal próbára tette a versenyzőket: volt, aki még a rajt előtt visszafordult a kikötőbe, volt, aki már a rajt utáni pillanatban kiállni kényszerült, volt akinek Tihanynál kellett feladni a küzdelmet, és volt, aki a befutás utáni pillanatokban borult fel. Végül is a 34 induló közül 22 egység ért célba.
Az abszolút győzelmet a THE-s Flaar 18-as hajó szerezte meg Déry Attila kormányzásával, Gond Gergely és Szellem Balázzsal a fedélzeten. A második helyen a Kereked színeiben induló Strange Brew végzett, Ian Ainslie vezetésével, Weöres Botond, Szilasi Fábián, Bonifert Péter és Chris Farkas legénységgel. A dobogó harmadik fokára pedig a szintén THE színeiben induló egység, az Anna legénysége állhatott fel: kapitány – Fehéri Gábor, legénység: Hauser Gábor (Arche), Palkó Lajos (Arche), Gróf Róbert (Arche), dr. Szollás Rita (Arche), Nyiker Sándor (Arche).
Yardstick I. hajóosztályban első lett az abszolút kategória második helyezett hajója a Stange Brew, Ian Ainsley kormányzásával, második a WIND-SE hajója, a Szürkebarát Dehler 38-as lett, Feind Zoltán kormányossal, Bednár Tibor (SVE), Palkovics Krisztián (VVSE) és Otta Viktor (VVSE) legénységgel, míg a bronz érmet a Gömbös Lóránd vezette 30-as cirkáló, a Manöken szerezte meg, Horgos Tamás és Mórocz Ágnes csapattagokkal.
Yardstick II. hajóosztályban a győzelmet az abszolút kategória győztese a Flaar 18-as hajó (Déry Attila, Gond Gergely és Szellem Balázs) szerezte meg, második helyen a BYC színeiben induló Égi nevű hajó végzett (Pernesz Péter kormányos, Hans-Peter Erben, Szederkényi József, Szinvai Árpád), míg a dobogó harmadik fokára a szintén BYC-es egység, a BOND – Kristóf Zoltán kormányzásával (Bodis-Kosoczki Márk, Németh Erika, Surányi Viktor) állhatott fel.
Yardstick III. hajóosztályban mindössze 3 hajó indult, akik közül csupán a TVSK-s Discovery fejezte be a versenyt – Horogh Gyula kormányossal, Nagy Zsolt és Papp Attila Tiborral a fedélzeten.
Abszolút végeredmény
Yardstick végeredmény