Siófok  8.3  •  7.2 kn       

Keszthely  3.9  •  6 kn       

Balatonfüred  •  4.4 kn       

Balatonboglár  8.1  •  8.9 kn       

Orfű  •  4 kn       

Velencei-tó  6.3  •  5.6 kn       

Tiszafüred  3.7  •  5.6 kn       

Mályi-tó  6.9  •  3.7 kn       

2024. április 20., szombat

Bajnokság vagy mentés?

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Lezajlott a négynapos, hatfutamos Nagyhajós Jolle OB, amelynek emberemlékezet óta a fonyódi Port Lacaj ad évről-évre otthont. Idén sem volt másképp, július 19-én a Lacajban gyűlt össze a jolle mezőny.

Bajnokság vagy mentés?

A jolle vitorlázók tábora három nagyobb osztályra tagozódik, ennek megfelelően kerülnek kiosztásra a bajnoki címek is. 2013-ban tíz 15-ös jolle, tizenhárom klasszikus 25-ös jolle mellett kilenc egység az összevont osztályban vágott neki az év legrangosabb eseményének. Összevont jollék között üde színfolt volt az Amygdala jelenléte, a dr. Gellér László kormányozta 20-as jolle ugyanis először vehetett részt bajnokságon.

A versenyprogram pénteken délelőtt ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke nosztalgiával emlékezett a Lacajban eltöltött éveire, méltatta a megjelent hajóosztályok vitorlázásban betöltött fontos szerepét. Majd nem sokkal később a Dáridó nevű klasszikus 25-ös legénységeként már maga is versenybe szállt.

A bajnokságot, a szervezők 8 futamra írták ki, melyből az első futam tradicionálisan a kikötő alapítója, Solti László tiszteletére rendezett túraverseny. Ezt idén gyenge szélben, nyögve nyelősen teljesítette a mezőny, de a havária így sem maradt el, a HUN 69-es Kis Tutti nevű 25-ös árbocát törte egy technikai malőr következtében.

A rövid távú előrejelzések szerint egyedül a szombat ígérkezett szeles napnak a péntektől hétfőig tartó bajnokságon, így ezen a napon a lehető legtöbb futamot teljesíteni kellett. Sajnos rögtön az első futamban két hajó is felborult, a Bolero és a Csilige. A rendezőmotorosok egy része azonnal reagált a történtekre, a pórul járt versenyzők biztonságát szem előtt tartva, ennek ellenére többen kifogásolták, hogy a verseny rendezője miért nem lőtte le a futamot és vezényelte a flottát a technikai mentéshez, mert ez itt így szokott történni. Egy országos bajnokság egyetlen szeles napját technikai mentéssel tölteni, fura dolog lett volna. Ahogy ez később beigazolódott, a bajnokság értékelhetőségét tette volna kockára a rendező, ha a szombati napon nem lehet a maximális négy futamot abszolválni. Jó szélben, végre izgalmas futamokat láthattunk a bajnokság második napján. Természetesen a napi utolsó futamot követően megkezdődött az eszközök mentése is, a szerencsétlenül járt hajók már szombaton a kikötőben éjszakáztak. A bajnokság vagy mentés eldöntendő kérdése alaposan felborzolta a kedélyeket és gazdag témát szolgáltatott a vasárnapi szélcsendben parton maradt sporttársaknak.

A hétfői nap engedélyezett még egy gyengeszeles futamot, melynek következtében hétfőn este az eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult a 2013. évi Jolle OB. A 15-ös mezőnyben 4 futamgyőzelemmel Kutics Krisztián lett a bajnok a Szivárvány nevű hajóval. Második lett a Mámor, Hajdú Gábor kormányzásával, harmadik helyen a Miklós Tibor irányította Csér végzett. A klasszikus 25-ösök között a Mackó minden futamot megnyert és ezzel fölényesen besöpörte a bajnoki címet, a Székely Róbert, Vincze Gábor, Szarka Péter, Valkó András összeállítású csapat. A favoritnak számító, tavalyi bajnok Fabatka (Kalsbeek-Dobóczi Anna) idén a második helyre szorult, míg a legendás Tatus, dr. Martin János kormányzásával 2012 után idén is a bronzérmeket jelentő harmadik helyen végzett.

Az összevont jollék között, a T-Jollék domináltak és a bajnokság legnagyobb küzdelmét is az ő csatározásuk hozta. Pomucz Tamás és Tönkő Gábor egymás elől vették el a futamgyőzelmeket. A végeredmény pontazonosságot hozott, de javuló tendenciával Tönkő Gábor és csapata (Orion) lett a bajnok. Pomuczék a Szélhámossal ezüstérmesek lettek, Bisztray András és a Frucu csapata állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Számtalan különdíj talált gazdára a díjátadó második felvonásában, melyet követően Kerekes Kázmér a Magyar Vitorlás Szövetség nevében megköszönte a versenyzők részvételét és berekesztette az országos bajnokságot.

Eredmények

Képek

Sikeres volt a 6. Kékpántlika Windows - Nagydíj Előző

Sikeres volt a 6. Kékpántlika Windows - Nagydíj

Litkey Farkas tizenegyedszer nyerte a Kékszalagot Következő

Litkey Farkas tizenegyedszer nyerte a Kékszalagot