Siófok 5.5 • 12.6 kn
Bodnár Imre megjelent írásai
2.sz VERSENYRENDEZŐI KÖZLEMÉNY
A 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj versenyrendezősége egyeztetve a szakbizottságokkal (Technikai, Versenyrendező és Versenybíró Bizottság) engedélyezi mindazon hajók indulását, amelyek megfelelnek a versenykiírás 3.1.1pontjában leírt feltételeknek.
Két év után ismét Balaton Regattáztunk
Legutóbb 2011-ben indult Compass csapat a Balaton Regattán, akkor és most is a szemesi versenyen. Nem nevezném véletlennek az egybeesést, hiszen a Compass J24-es szemesi bázisú hajó.
VIII. Grundfos Közmű és Épületgépész Kupa
Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a víz, gáz, villamos és hulladékhasznosítási szektorok valamint az épületgépészek vitorlás regattája, szeptember 6-8. napjain a kenesei Balatonfői Yacht Clubban.
Csúcstechnológiás vitorlással a beteg gyerekek gyógyulásáért
Bemutatta vadonatúj hajóját a Kékszalag balatoni vitorlásversenyre készülő Magnum Sailing Team, egyúttal Kurucz Sándor a csapat vezetője bejelentette együttműködését a LáriFári Alapítvánnyal.
Kékszalag edzésnek sem rossz, de az csak a ráadás
Két héttel a Kékszalag előtt nem is lehetne másképp versenyt rendezni, mint azzal a „hátsó szándékkal”, hogy sokan edzésnek is tekintik a regattán való részvételt.
Elnöki hírlevél
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, a jövőben rendszeresen tájékoztatja a tagságot, a társadalmi szervezet működéséről. Íme az első hírlevél,
Unalmas túraverseny helyett, többfutamos pályaverseny Fonyódon
Mozgalmas júniusi versenyhétvégén vagyunk túl. Legalább hat nagyhajós verseny volt a Balatonon.
Életmentés Fonyódon
Egy 12 éves fiút kellett újraéleszteni, miután hirtelen elmerült a Balatonban.
Hamarosan OTP Private Banking Ügyvéd Kupa és Volvo Nagydíj
Nyolcadik alkalommal rendeznek idén ügyvéd regattát, ebben az évben is Balatonvilágoson a Club Aligában.
Fonyód előtt, Fonyód után
Két egymást követő hétvégén rendez versenyt két fonyódi klub a Fonyódi VE és a Kormoránok. Június 15-én volt a Joker-Tremoplus Kupa, 22-én lesz a Kormorán Kupa.
Professzorok a fedélzeten
Idén ötéves az orvosok balatoni regattája a SurgiCare Orvos-Gyógyszerész Kupa. Ebben az évben az audiológusok Starkey Regattájával bővült a mezőny.
Hajószíncsere fóliázással?
Igen, amit úgy is mondhatnánk, hogy becsomagoljuk a hajód oldalait olyan színűre amilyenre akarod.
Szuper verseny, izgalmas futamok és egy kis csalódottság
Hétvégén rendezték a One Design Trophy idei második fordulóját Siófokon, a IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupát.
Váratlan vezetőváltás: Halmos Gábor az új hajósvezér
Vezetőt cserélt a Balatoni Hajózási Zrt., Horváth Gyulát az eddigi gazdasági igazgató, Halmos Gábor váltotta a társaság élén.
Siófoki fordulóval folytatódik a One Design Trophy
Május 25-26-án, Siófokon kerül megrendezésre az ODT kupasorozat idei második állomása, az IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa.
A PICABO a Pünkösdi regatta leggyorsabb hajója
Az ország második legnagyobb vitorlás versenyét, a Pünkösdi regattát idén 31. alkalommal rendezte meg a Túravitorlás Sportklub. A verseny leggyorsabb hajója, a PICABO kapja a Helly Hansen kupát.
Kettős Vadnai győzelem a horvát bajnokságon
2013. május 17-19. között került megrendezésre az idei horvát bajnokság Splitben, ahol a Vadnai testvérpár minimum ponttal, kettős győzelmet aratott.
Ismét a Pegan/Mircsev páros nyert az Access hajóosztályban rendezett Európa-bajnokságon
Május 7 -12 között rendezték a svájci Arbonnban a mozgáskorlátozott vitorlázók Európa bajnokságát.
Szörf: meglepődtek, hogy Detre lett az év női vitorlázója
A Magyar Szörfszövetség (MSZSZ) elnöksége meglepetéssel értesült arról, hogy a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) 2012-ben az év női vitorlázójának választotta Detre Diána ...
MVM Balaton Melges 24 Regatta film
Ladányi János filmje az első hazai nemzetközi Melges 24 versenyről.