Siófok  12.7  •  11.8 kn       

Keszthely  13.9  •  3 kn       

Balatonfüred  12.1  •  11.5 kn       

Balatonboglár  14.1  •  9.1 kn       

Orfű  14  •  6 kn       

Velencei-tó  12.7  •  9.9 kn       

Tiszafüred  13.8  •  6.9 kn       

Mályi-tó  9.5  •  7.1 kn       

2024. április 20., szombat

Lapátkerekek hajtják a Balaton új látványosságát

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Ilyen sem volt még eddig: mintha lecsóból akarnának paprikát, paradicsomot csinálni, makett alapján készítik el a 168 éve vízre bocsátott Kisfaludy gőzös mását.

 Lapátkerekek hajtják a Balaton új látványosságát

A rendkívüli produkcióba egy almádi vállalkozás fogott bele. A történet annyira  komoly, hogy a százmillió forintosra tervezett munkához 60 százalékos arányban  uniós támogatást is nyertek, sőt lassanként el is készül a hajótest egy szegedi  üzemben.

A cégnek nem ez az első ilyen vállalkozása, hiszen korábban  már megépítették gróf Széchenyi Ödön 1867-ben készült Hableány gőzösének a  másolatát és a Sissy hercegnő nevű vitorlás kuttert.

- A Kisfaludy  lapátkerekes gőzhajó megépítésénél is arra törekszünk, hogy úgy nézzen ki, mint  az eredeti. Pontosabban fogalmazva, ahogy a róla készült makett, ami a  füredi múzeumban látható. Ez jelentette a kiindulási alapot a tervezésnél.  Szívesen használtunk volna eredeti terveket, de azok elpusztultak a II.  világháború idején, a Magyar Tudományos Akadémia bombázásakor – magyarázta a  különleges megoldás okát Bereczki Zsolt.

A vállalkozó szerint a teljes azonosságot azért is nehéz lenne biztosítani, mert a „legeredetibb" Kisfaludy gőzöst fából készítették, de néhány év alatt rájöttek, hogy így nem igazán tartható fenn sokáig. Ezért vasból új testet építettek, amibe átrakták az eredeti gőzgépet. Ők most ezt a változatot építik meg.

- A Kisfaludy egyedülálló lesz a Balatonon azzal, hogy mindkét oldalon közel két méter szélességben nyúlnak ki a mintegy 4,2 méter átmérőjű lapátkerekek, amik ráadásul nem csak dísznek lesznek ott, hanem ezek hajtják, mozgatják a hajót. Lesz rajta hajócsavaros meghajtás is, de csak úgymond vészhelyzetre. Mivel igazán senkinek nincs gyakorlati tapasztalata arról, hogy mondjuk egy vihar  esetén hogyan működik a lapátkerekes meghajtás, ezért biztonsági megoldásként a ma megszokott és használatos csavarral is felszereljük. Az erőt persze nem a már korszerűtlennek számító gőzgép adja majd, hanem egy dízel-elektromos hibrid rendszer. Egy dízelgenerátorral áramot fejlesztenek, amivel egy villanymotor hajtja meg a Kisfaludy hajtóművén keresztül a lapátkerekeket.

- Arra  gondoltunk, hogy a dízelgenerátort bárhová „eldughatjuk" a hajóban, onnan könnyen elvezethetjük az áramot a lapátkerekeknél lévő elektromotorhoz, és a  vezérlése is praktikusabb egy ilyen rendszernek, mint egy közvetlen  dízelhajtásnál.

A vegyészmérnök végzettségű Bereczki Zsolt tizenöt éve alapította meg édesapjával sétahajózással foglalkozó cégét Almádiban.

A 26 méter hosszú, 5,5 méter széles, 76 tonna súlyú, 1,2 méteres merülésű, száz személy befogadására alkalmas járművet sétahajóként, esküvők és más rendezvények lebonyolítására fogják használni. Erre szolgál az eredeti hajóképtől eltérő fedett „szalon" kialakítása is, amire a kihasználhatósághoz mindenképp szükség van. Ebben rendeznek be egy  kiállítást a balatoni hajózásról és fürdőéletről, amit a hajó több pontján panoptikumszerűen különböző korabeli alakok egészítenek ki. A kiállítást nemcsak az utasok láthatják majd, amikor éppen nem megy, akkor múzeumként látogatható lesz.

Szegeden egy hónapja kezdték a munkát. A hajótestet, fedélzetet,  korlátokat, lapátkerekeket, gyakorlatilag a vasból lévő részeket készítik ott, de csak az úszótestet szerelik össze. A félkész hajót várhatóan februárban  hozzák el közúti járművekkel Siófokra. A többi munkát több kisebb céggel egy, a Sió-csatorna melletti telephelyen végzik el. Mivel a telep a Kiliti-zsilip Balaton felőli oldalán fekszik, így ha elkészülnek, vízeresztés nélkül fel tudják úsztatni a Balatonra. A vízre tételt március végére, a teljes befejezést májusra tervezik. Az avatás várhatóan május végén lesz Balatonfüreden, ahol a hajó majd dolgozik.

- A Kisfaludynak Füreden van a helye most is, ahogy  a balatoni gőzhajózás elindulásakor. Azóta nemcsak a gőzös vált az egyik  jelképévé a városnak, a Kisfaludy képéhez is hozzátartozik a füredi reformkori  városrész látványa. Úgy gondoltuk, nekünk ezt a hagyományt folytatnunk kell –  mondta Bereczki Zsolt. Aki persze abban is bízik, hogy Füreden megfelelő  érdeklődés fogadja majd a szolgáltatásukat.

Győrffy Árpád - veol.hu

15 éves lány az Év vitorlázója Előző

15 éves lány az Év vitorlázója

Átadták a megújult szigligeti várat Következő

Átadták a megújult szigligeti várat