Siófok  4.4  •  10.5 kn       

Keszthely  3.9  •  4 kn       

Balatonfüred  4.1  •  10.4 kn       

Balatonboglár  4.1  •  9.9 kn       

Orfű  •  12 kn       

Velencei-tó  4.7  •  5.6 kn       

Tiszafüred  •  11.5 kn       

Mályi-tó  5.7  •  8 kn       

2024. április 18., csütörtök

Megmártóztak az 5 fokos tóban az év első napján

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Hagyományteremtő jelleggel mártóztak meg egy baráti társaság tagjai és két polgármester január elsején Orfűn, a Pécsi-tóban.

Megmártóztak az 5 fokos tóban az év első napján

Az egyik főszervező, a komlói Ambrus Norbert kérdésünkre elmondta, négy évvel ezelőtt „ugrottak fejest” a dologba – igaz, akkor még csak hárman voltak. Idén, főként annak köszönhetően, hogy az interneten is meghirdették az eseményt, már jóval többen, összesen 19-en vállalták, hogy megmártóznak a mindössze 4,8 fokos vízben. Az alapelv ugyanaz, mint a külföldi országokban, illetve a Balatonon zajló hasonló megmozdulásoké: az év első napján megtisztulni, és új emberként partra lépni.

Na, meg egy kicsit Orfű népszerűsítése is a cél. Ennek megfelelően a település polgármestere, Füziné Kajdy Zita is állta a próbát, sőt, hozzá csatlakozott Novák Péter, Kovácsszénája polgármestere is, aki szintén alámerült. A fürdés, persze, nem tartott sokáig: a legbátrabbak is mindössze pár métert úsztak egyik lejárótól a másikig. Ambrus Norbert elmondása szerint a hideg ellenére senki sem lett beteg, sőt, úgy érzik, csak erősebb lett az immunrendszerük, így jövőre is nekivágnak. És várják az újabb bátor jelentkezőket.

Forrás: bama.hu

Vadnai Benjamin világbajnok lett a Laser radial osztályban! Előző

Vadnai Benjamin világbajnok lett a Laser radial osztályban!

Elérhető a Compass 2014. évi online versenynaptára Következő

Elérhető a Compass 2014. évi online versenynaptára