Siófok 30.5 • 13.4 kn
A Szüreti Regatta szombati befutója után a kikötő főmólóján, két nagyhajóra kötöttünk rá. A hajót rendbe rakva becsukva, de nem bezárva hagytuk ott a badacsonyi kikötőben.
RIO 2016 Versenybíróként – Egy életre szóló élmény – Böröcz Bence
Fa Nándor alapítású Balaton-kerülő versenyek 8 méteres nyitott kategóriájú hajók számára.
Vasárnap ért véget a Bavaria 32-es Országos Bajnokság
Beszámoló a Dragon bajnokságról
Utánpótlás Magyar Bajnokság Laser Standard, Laser Radial női, felnőtt férfi és 470 felnőtt Bajnokság
Unitef Kupa beszámoló és eredmények Erdélyi Bécitől
Befejeződött a Melges 24 és J24 Magyar Bajnokság
Szombaton Csingtaóban lezajlottak a Világkupa verseny utolsó futamai, már csak a vasárnapi Medal Race van hátra.
Örömmel értesítünk benneteket, hogy a már hagyományosnak tekinthető szezonzárás keretében 2016-ban is megrendezzük a Pempő Kupa-Jordán Gábor Emlékversenyt (korábban Talizmán Kupa), mely egyben a Yardstick Trophy VIII. fordulója is.
Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Dunai Regatta Id. Fluck Jenő Emlékverseny
Tizedik alkalommal kerül megrendezésre az El Yacht Dér Kupa
Tisztelgett a Bahart a balatoni hajózás atyjaként ismert gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóján
Holnap kezdődik a Johan Anker Kupa
2016. szeptember 10-én zajlott a Bahart Regatta boglári futama, mely egyben a XXI. International Kupa és Karsai Lajos emlékverseny is volt.
Hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén rendezi a Spartacus az Unitef Kupát