Siófok 5 • 7.3 kn
A stabilitás jellemezte a 11mOD osztály tavalyi évét
A stabilitás jellemezte a 11m OD osztály tavalyi évét, a flotta nem változott, továbbra is aktív az évek óta jól működő skandináv kapcsolat és a bajnokságot is ugyanaz az egység nyerte, mint egy évvel korábban.
Skandináv vizekre tartanak a 11 méteresek
A stabilitás jellemezte a 11m OD osztály tavalyi évét, a flotta nem változott, továbbra is aktív az évek óta jól működő skandináv kapcsolat és a bajnokságot is ugyanaz az egység nyerte, mint egy évvel korábban. Tavaly év elején viszont új osztálykapitányt választottak.
A ’90-es évek elején sorozatban két Kékszalag-győzelmet jegyző 11m OD osztály mára már nem esélyes az abszolút győzelemre, de erős szeles körülmények között túraversenyen még mindig kiemelkedő eredményeket tud elérni, a hajó méretéhez képest. „A Szüreti Regattán például két nap alapján a Yardstick I/1. kategóriát a Storm (Köhler Imre) nyerte meg, emellett 5. és 7. helyeket is értek el 11Mod hajók” – mondta Kálóczy Szebasztián, az osztály tavaly év elején választott új kapitánya.
A versenyeken valamilyen módon részt vevő nyolc 11 méter háromnegyede rendszeresen részt vett a ranglista versenyeken, illetve a bajnokságon. "Szerintem rendben zajlott a bajnokság. A gyenge szeles körülmények miatt csak 5 futamra került sor. A BYC szervezésével elégedett az osztály, a 2024-es évre is őket kértük fel a bajnokság megrendezésére” – értékelt az osztálykapitány. A korábbi évekhez hasonlóan két skandináv egység, egy norvég és egy svéd hajó (a 3. svéd egységnek az utolsó pillanatban kellett lemondania az utat) tették nemzetközivé a bajnokságot
A flotta legújabb egysége, az Il cattivo meggyőző fölénnyel, minimál pontszámmal nyerte a bajnokságot, így – miután 2022-ben lettek bajnokok első ízben - immár kétszeres magyar bajnokok.
Az osztály számára a magyar bajnokság Balatoni forduló néven a European Tour versenysorozat első állomása, amit augusztus végén a svéd, majd szeptember első hétvégéjén a norvég bajnokságok követnek. Idén kölcsön hajóval egy vegyes csapat képviselte a magyarokat norvégiai Holmsbuban. Czap Zoltán, Krauth Balázs (Obsession) és Köhler Imre, valamint Nagy-Pál Levente (Storm) a 11. helyet érték el a 15 fős mezőnyből. A körülményeket ott sem voltak ideálisak, nagyon gyenge szél fogadta a versenyzőket, extra erős áramlással, amit a helyiek egyértelműen jobban ismernek. Ennek ellenére két futaman is sikerült 5-ön belül befutniuk az erős mezőnyben. „A jövő évben több hajóval szeretnénk részt venni a skandináv bajnokságon is."
A múlt szezonban az osztály nem rukkolt elő különösebb technikai fejlesztéssel, a túraversenyekre pedig már több éve jelen van a Code0/reacher több hajón is. Tulajdonosváltás után az Ex Bolero teljes felújításon esett át és tért vissza az osztályban való versenyzésre. Viszont a csapat elfoglalt a Kékszalag miatt, így nem tudnak részt venni az egész éves versenyeken. Bár utánpótlás neveléssel nem foglalkoznak, a fejlődés érdekében mindegyik hajó próbál fiatalabb csapattagokat beépíteni. Igaz, a 4 fős csapatlétszámok miatt, nem egyszerű új résztvevőket bevonni, mert egyből "egy teljes embernyi" feladat jut rájuk.
A múlt év 2023 januárjában a korábbi osztálykapitány, Czap Zoltán lemondott, az új osztálykapitány Kálóczy Szebasztián lett. „Zoltán egész évben készségesen segítette a munkámat, támogatást nyújtva a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.”
csl