Siófok  5.4  •  6.2 kn       

Keszthely  -0.1  •  6 kn       

Balatonfüred  5.1  •  6.1 kn       

Balatonboglár  5.4  •  6.8 kn       

Orfű   •  4 kn       

Velencei-tó  3.8  •  3.1 kn       

Tiszafüred  2.7  •  3.9 kn       

Mályi-tó  3.4  •  2.6 kn       

2024. december 05., csütörtök

420 előverseny és 470 OB 1. nap

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Közel 40 hajó részvételével kezdődött meg pénteken a 470 osztály számára kiírt országos bajnokság, valamint a 420-as juniorok részére rendezett előverseny a két hét múlva esedékes magyarországi junior EB-re.

A 12 futamra tervezett verseny első napján 11 órakor parton halasztást rendelt el a rendezőség a változó és gyenge szél miatt, majd 13:15-kor elrajtolt az első, 14:40-kor pedig a második futam. A második körben korai rajtosok miatt kétszer kellett rajtoltatni, harmadszorra már fekete zászlós rajttal, szigorított rajteljárással indult.

A huszonhárom 470-es egység között egy osztrák és egy spanyol hajót is találunk. Az első futamot a Váradi Imre – Serke Áron (BYC) egység nyerte meg, a másodikon a Sallai Gábor – Perjés Bálint (YCB) kettős győzött, így ők állnak az első és a második helyen. Az összesen tizenhat 420-as résztvevőnél három török, egy dél-afrikai és három spanyol egység is szerepel a nevezési listán, és az első három helyet meg is szerezték a verseny első napján. A legjobb magyar a Földesi Péter – Boros Dániel (THE) kettős egy negyedik és egy hatodik hellyel az összetett negyedik pozíciójában.

Eredmények: 1. nap

18 nemzet vitorlázói indulnak Finn Junior VB-n Előző

18 nemzet vitorlázói indulnak Finn Junior VB-n

Nagyhajós SOS-Gyermekfalu bajnokság Következő

Nagyhajós SOS-Gyermekfalu bajnokság