Siófok 9.4 • 12.9 kn
Remekül szerepeltek a Vadnai testvérek Horvátországban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Remekül szerepeltek a Vadnai testvérek Horvátországban
A járvány miatt, ahogy az olimpia, úgy a horvát bajnokság is halasztásra került, így a megszokott tavaszi időpont helyett múlt héten került megrendezésre a Laser osztály horvát bajnoksága. Hét nemzet 26 indulója mérte össze tudását, a mezőnyben akadt pár olimpiai érem és világbajnoki cím is.
A versenyen kiválóan szerepelt Vadnia Jonatán és Vadnai Benjamin is. Előbbi a hat futamból háromszor végzett dobogós helyen, sőt a második futamot meg is nyerte /(7.), 1., 4., 4., 3., 2.,/ és végül a harmadik helyen zárt. “A mezőnyből általában elszöktünk hatan, nagyon szoros és izgalmas csaták voltak egy-egy pontért, hiszen mindenki tudta, hogy ezeken múlhat a dobogó. Jó volt újra versenyezni!” - nyilatkozta a verseny után Vadnai Jonatán.
A két gyenge szeles futamot négy erős szeles követte, és összesen ebből a hat futamból hirdettek eredményt. Vadnai Jonatán az utolsó futamban nagyot harcolt az ezüstért, végül egy hajóhosszon múlt, de bronzérmes lett a ciprusi Pavlos Kontides, és a horvát Filip Jurisic mögött. Negyedik lett a riói ezüstérmes Tonci Stipanovic és tőle egy pontra az 5. helyen végzett Vadnai Benjamin /2., 4., 5., (6.), 6., 5./.
Eredménylista: http://www.jk-