Siófok 11.1 • 13.2 kn
69. Rolex Sydney Hobart összefoglaló
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az idei versenyt röviden összefoglalva annyit is mondhatnánk, hogy győzött és rekorder lett a Wild Oats XI. De az idei Sydney Hobart ennél több volt, sokkal több...
A Sydney Hobartot a világ egyik legnehezebb és leginkább embert próbáló versenyének tartják, amely hét évtizedes története alatt vált egy baráti kezdeményezésből a világ egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó sporteseményévé. Mikor persze azt írom, hogy „világ” egy picit túlzok, hiszen például Magyarországon is méltatlanul keveset hallani róla, holott már csak történelme alapján is nagyobb figyelmet érdemelne. Innen távolról persze tűnhet úgy egyrészről, hogy unatkozó ausztrál és új-zélandi milliárdosok összevásárolnak hajókat, csapatokat és kalandvágyból vitorlázgatnak egyet az ausztrál nyárban, másrészről, ha nem követjük figyelemmel az óceániai térség vitorláséletét rengeteg ismeretlen arccal és hajóval találhatjuk szemben magunkat. Mégis érdemes egy kicsit jobban odafigyelni rá, hiszen számos érdekes pályafutást, emblematikus figurát ismerhetünk meg, akik természetesen igen komoly eredményekkel rendelkeznek a földrészen.
De mi is történt a 69. Rolex Sydney Hobarton?
Aki az idei viadalt csak felületesen követte, az eredménylistára nézve legyinthetne, hogy semmi különös nem történt, csak nyert a Wild Oats XI, maga mögé utasítva két másik 100 lábas maxit, a Perpetual Loyalt, és a Ragamuffin 100-at, az igazi csata pedig mögöttük zajlott. Nos, egy 628 tengeri mérföldes versenyen ezt feltételezni elég merész lenne, hiszen aki folyamatosan figyelte a közvetítést, láthatta, hogy az első három is igen komoly csatát folytatott a pozíciókért. De ne rohanjunk előre.
Az idei év egyik nagy kérdése volt, hogy sikerül-e a Wild Oats XI csapatának megvédenie címét, beállítva ezzel egy több mint ötven éves rekordot. És ha ez megtörténik, sikerül-e ismét a tripla, azaz az abszolút cím mellé behúzni az hendikep elsőséget és a rekordidőt is? A mezőny idén is bővelkedett nagy nevekben, hiszen 1997-es győzelme után ismét rajthoz áll Karl Kwok, aki egy teljesen új építésű, 80 lábas hajóval jelentkezett be a címért. Mivel hajóját alig egy hónappal ezelőtt avatták fel, senki sem tudta mire számíthat a hongkongi versenyzőtől, éppen ezért előzetesen őt tartották a „fekete lónak”, a verseny egyik titkos esélyesének.
Ha már hajóavatás, meg kell említenünk a 2011-es győztes, Anthony Bell új, 100 lábas maxiját, amit személyesen az ausztrál miniszterelnök avatott fel és indította útjára Bell idei adománygyűjtő kampányát. Bell ugyanis a versenyen való részvételt elsősorban alapítványának népszerűsítésére használja fel. Az új-zélandi bormágnás, Jim Delegat, Franck Cammas VOR győztes hajóját vásárolta meg (Groupama 4), és egyes pletykák szerint az időközben Giacomo-ra átnevezett hajóra szerette volna a franciát is megvenni. Ha így is volt, a szándék nem sikerült, így Delegat maga vitte a hajót, csak úgy, mint Peter Harburg ingatlanmogul, aki Iker Martinez Telefonica nevű hajója személyében egy másik VOR70-est hozott a mezőnybe. Az átnevezés itt sem maradt el, Harburg régi barátja, Sir Jack Brabham háromszoros Forma-1-es világbajnok tiszteletére Black Jacknek nevezte el vitorlását. Rekorderek is akadtak a mezőnyben, kezdve a 86 éves Syd Fischerrel, aki 46 alkalommal állt rajthoz a viadalon. Tavalyi második helye után szerette volna idén harmadszor is megnyerni a versenyt, ehhez megvásárolta Anthony Bell 2011-es győztes hajóját és Ragamuffin 100 néven állította csatasorba. A 45 indulás sok ugyan, de Tony Cablet személyében volt egy még rutinosabb induló, ő a 48. Sydney Hobart megmérettetésére készült. Hajók között favoritnak számított még Grant Wharington a Wild Thing nevű 100-as maxival, de top 10-es helyre várták előzetesen a Brindabellát, és az Ichi Bant is. A mezőny hátsó része is tartogatott persze érdekességeket, itt a legkisebb hajó, a 34 lábas Wilparina és a leglassabbnak vélt Black Adder gyűjtött sok szimpatizánst.
Az idei évben a 94 fős mezőnyben 12 hajóval képviseltette magát a Clippers around the world mezőnye is, illetve ha pontosak szeretnénk lenni, akkor 14-gyel, mert két Clipper 68-as is volt a mezőnyben, de utóbbiak eredménye persze nem számított bele a 70-esek csatájába. A Clipperekkel két magyar is termett az indulók között, Koczka Terézia és Bacsó Tibor, ám Terézia sérülés miatt végül kihagyta a versenyt. Meg kell említetünk egy másik magyar résztvevőt is, Ormándlaki Áron a Nautical Circle fedélzetén vágott neki a távnak.
A verseny a tradícióknak megfelelően karácsony másnapján 13 órakor vette kezdetét Trygve Halvorsen pisztolylövésére. A 93 éves úr valóságos legendája a regattának, miután fivérével 1963 és 1965 között zsinórban háromszor végeztek az élen az előnyszámításos értékelésben a Freya nevű 39 lábas vitorlással. Ez a bravúr sem előttük sem utánuk nem sikerült más egységnek. És persze azt se feledjük, hogy a fivérek 1954-ben és 1957-ben is győztek már, igaz más-más hajóval.
A rajtot követően Sydney-t elhagyva gyorsan igazolást nyert a papírforma és - kisebb kavarodást és helyezkedést követően - a Wild Oats XI fokozatosan faképnél hagyta riválisait, a Perpetual Loyalt, a 2003-as győztes Wild Thinget, vagy Karl Kwok Beau Geste nevű hajóját. Az élmezőnnyel haladt még a két Volvo 70-es, a Black Jack, a Giacomo, valamint a Ragamuffin 100.
Ami a mezőny első felét illeti túlzás lenne erősszeles versenyről beszélni, kellemes, inkább túravitorlázó szél fogadta őket első nap, a leggyorsabb hajók is csupán 8-12 csomó közötti sebességgel haladtak dél felé. Viszonylag gyorsan eldőlt tehát az a kérdés is, hogy idén lehet-e vajon rekorddöntés.
Sokáig egyetlen dolog volt biztos, a Wild Oats XI vezető helye, a bámulatosan induló Wild Thing, és a Beau Geste fokozatosan esett hátra, a két Volvo 70-es viszont felzárkózott, a Giacomo egészen a harmadik helyig vitorlázott előre. Mindenkinél gyorsabb volt azonban Anthony Bell és a Perpetual Loyal, aki folyamatosan ledolgozva hátrányát 8 óra elteltével elment a Wild Oats XI mellett. A következő órákban fokozatosan lépegetett előre Fischer is az ötödik-hatodik helyekről, majd az első 24 óra végére maga mögé utasította a Giacomo csapatát, megszervezve az abszolút harmadik helyet. Ekkor a korábbi 14 helyett már csak 6 mérföld előnye volt a Perpetual Loyalnak a Wild Oats XI előtt, de az élő nyomkövetésen is látni lehetett, hogy folyamatosan fogy a lendületük, így a Wild Oats XI rövidesen vissza is vette a vezetést a versenyben, majd pár óra alatt megnyugtató 10 mérföldes előnyre tettek szert. Bellnek ekkor már hátra is kellett figyelnie, rohamtempóban zárkózott fel rá a remek ütemet elkapó Syd Fischer. Mögöttük továbbra is a Giacomo, Black Jack, Wild Thing, Beau Geste szórakoztatták egymást folyamatos pozíciócserékkel. Így érkeztek el a Bass-szoroshoz, az útvonal egyik rettegett pontjához. Sekély vizével erősebb szélben sok hajó számára a végállomást jelenti ez a hely, de most épp ennek az ellenkezője fogadta az élbolyt, gyenge és változékony észak-keleti széllel. A két éllovas itt akár meg is vitathatta volna az eddig történteket, kettejük között a távolság 2 mérföld alá csökkent, így ismét felcsillant a remény 2011-es győztes Bell előtt. Estére és másnapra a meteorológia már jelentős erősödést ígért, de ez cseppet sem vigasztalta a szorosban lassan haladó egységeket.
Míg a vezető hármas, ha nehezen is, de átrágta magát a helyzeten a mögöttük haladók minden esélyüket elveszítették, hogy tartani tudják a lépést. Igaz ekkorra már megérkezett az egyre erősődő szél is, amiben végül az első három sorrendje „befagyott”, és a Wild Oats XI iszonyatos tempóval (25-28 csomós sebességgel) kezdett elhúzni az üldözőktől. Végül több mint 40 mérföldes előnyt kihajózva, 2 nap 6 óra 7 perces vitorlázás után megnyerték a 69. Rolex Sydney Hobartot. Bár a harmadik helyről a korelnök Syd Fischer többször is nagyon közel került hozzá, végig megőrizte második helyét a Perpetual Loyal. Tavalyi második helye után idén harmadik hellyel kellett beérni az imént említett Fischernek, akiről ismerősei állítják, 87 évesen, 2014-ben is harcba fog szállni a győzelemért. A dobogósok mögött 40-50 mérföld lemaradással futott be Peter Harburg és a Black Jack, megelőzve a Beau Geste, a Giacomo és a Wild Thing egységeit. Közöttük viszont a végére rendkívül szoros verseny alakult ki, az öt hajó 30 percen belül érkezett a célba.
Bob Oatley csapata végül tehát történelmet írt, és Mark Richardson kormányzásával hetedik alkalommal nyerték meg leggyorsabb hajóként a versenyt. Ez előttük csupán a Kurrewa IV (korábban Morna) nevű hajónak sikerült, még 1946 és 1957 között. Oatley elhivatottságát látva biztosak lehetünk benne, hogy jövőre biztosan megpróbálják megdönteni a rekordot.
A mögöttük haladók idén is megismerhették a Sydney Hobart igazi arcát és rendkívül erős, méteres hullámokat korbácsoló szél várta őket, aminek következtében több kisebb hajó is feladni kényszerült a versenyt. A cikk írásakor eddig 70 hajó futott be a célba, 5-6 hajó kivételével várhatóan a mezőny többi része is megérkezik 30-án Hobart kikötőjébe.
