Siófok 5.4 • 0.8 kn
A Spartacus Vitorlás Egylet 2013 szeptember utolsó hétvégén, 28-29-én rendezi a 11. UNITEF kupa nagyhajós túra és pályaverseny kombinációt. A rendezvény első napi túraversenye a Yardsick Trophy 2013 nagyhajós kupasorozat 9. fordulója egyben.
A kellemetlennek ígérkező időjárás ellenére is 169 hajó nevezett a hagyományos Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékversenyre, amely az éppen zajló ORC bajnokság túrafutama is volt.
Szeptember 18-án szerdán kezdődik és vasárnapig tart Balatonfüreden a Koloska Marinában az 57. MVM Finn Országos Bajnokság.
A Klubok Bajnokságának rendezői megígérték, hogy az augusztusi szélcsend miatt eredménytelenül zárt futamokat megismétlik. Az ígéret szép szó, így október 12-13. között ismét megtartják a versenyt.
2013. szeptember 7-én került megrendezésre a VIII. Szigligeti Vitorlás kupa, melynek futamát dr. Martin János kapitány irányítása mellett, dr. Liszkai Péter vitorlás társammal a 25-ös túrajolle, a
Annak ellenére, hogy nem jó idők járnak mostanság a közmű szektorban, a sportszerető közönség kitart kedvelt regattája mellett, sőt évről-évre újabb cégek jelennek meg a nevezők között.
2013. szeptember 07-08-án került megrendezésre a Balatonfüredi Yacht Club által a hagyományos Füred Kupa, amely a One Design Osztály utolsó állomása is, valamint Németh István legendás vitorlázó előtti tisztelgés is volt egyben.
A baranyai vitorlázás bázisa Orfű, azon belül is a térség legnagyobb tava a Pécsi-tó. Baranyai vitorlázás néven 1971 és 1977 között folyóirat jelent meg, de szerencsére mára ennél sokkal többet is jelent ez a két szó.
Idén is a szokásos időpontban, szeptember első hétvégéjén kerül sor a VIII. Grundfos Közmű és Épületgépész Kupára Balatonkenesén, a rendezvénynek zsinórban harmadszor otthont adó BFYC kikötőjében.
Intenzív augusztus után szeptemberben is aktív programmal várja az indulókat a Yardstick Trophy, hiszen az első őszi hónapban is három fordulón lehet pontokat gyűjteni. A szeptemberi dömpinget ezen a hétvégén a Szigligeti Vitorlás Kupa nyitja.
A Beliczay Márton-Mónus Gyula páros az újdonsült csillaghajó bajnok. Repülő Hollandiban a Majthényi-Domokos kettős megvédte bajnoki címét.
A Byte CII.-ben elért két világbajnoki címet egy még nagyobb siker követte: Berecz Zsombor az olimpiai Finn osztály világbajnokságán a 7. helyen végzett!
Berecz Zsombor a Medal Race-be, a legjobb tíz dupla pontszámmal számító utolsó futamába került az olimpiai Finn hajóosztály világbajnokságán, a Finn Gold Cupon Tallinnban.
A harmadik versenynapon, csütörtökön sikerült egy futamnyit behozni a lemaradásokból, mert végre balatoni viszonyok között remek szél fújt.
2013. szeptember 07-08-án kerül megrendezésre a Balatonfüredi Yacht Club hagyományos nagyhajós pályaversenye, a Füred Kupa, amely idén a Subaru Nagydíj - Füred Kupa One Design verseny - Németh István Emlékverseny nevet viseli.
Szeptember 6-án, pénteken kezdődik a VIII. Grundfos Közmű és Épületgépész Kupa a Balatonfői Yacht Clubban. A pénteki nap, a parti programoké, de szombaton és vasárnap már a vitorlázásé a főszerep.
Az első napi szélcsend és hiábavaló parton várakozás után ma két, a 470-es és 420-as osztályokban három futammal megkezdődött Balatonfüreden az MVM Utánpótlás Bajnokság.
Elsöprő magyar siker született az amerikai Newportban megrendezésre kerülő BYTE CII világbajnokságon. A Balatonfüredi Yacht Club két versenyzője, a 15 éves Érdi Mária és a szintén 15 éves Vadnai Jonatán 13 futam alapján bizonyult a legjobbnak.
Berecz Zsombor Tallinnban a Finn Gold Cupon, az olimpiai osztály világbajnokságán négy futam után a 2. helyen áll az összetett versenyben. A világbajnokságon 86 hajó versenyez.
Mától szombat délutánig a balatonfüredi Koloska Marinából vitorláznak ki a fiatalok az idei összevont MVM Utánpótlás Bajnokság futamaira.
Vadnai Jonatán nyolc futamból hétszer volt első eddig a Byte Világbajnokságon Newportban. A verseny honlapja szerint már harmadik napja verhetetlen.