Siófok   •  0.5 kn       

Keszthely  -0.1  •  3 kn       

Balatonfüred  5.7  •  1.7 kn       

Balatonboglár   •  1.5 kn       

Orfű   •  3 kn       

Velencei-tó  3.7  •  2.2 kn       

Tiszafüred  2.2  •  2.2 kn       

Mályi-tó  3.4  •  1.5 kn       

2024. december 04., szerda

41 csapat a közmű és épületgépész szektor vitorlásversenyén

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Annak ellenére, hogy nem jó idők járnak mostanság a közmű szektorban, a sportszerető közönség kitart kedvelt regattája mellett, sőt évről-évre újabb cégek jelennek meg a nevezők között.

41 csapat a közmű és épületgépész szektor vitorlásversenyén

Tavaly azzal kezdtük a beszámolónkat, hogy a Közmű Kupa egy ízig-vérig szakmai regatta és ezt idén sem tudjuk megcáfolni. A rendezvényen szinte száz százalékban céges csapatok vesznek részt és küzdenek az egyedi készítésű trófeákért. A Grundfos Hungária immáron harmadik éve támogatja a rendezvényt, az elmúlt két esztendőben már, mint névadó főtámogató. Szintén nem cseng ismeretlenül a támogatók sorában az ACO és a FGF neve sem, hiszen a két cég kapcsolata is hosszú távra nyúlik vissza a regattával. Ez a rövid kis kitérő azért is fontos, hiszen az a rendezvény, amely mellett évről-évre azonos támogatói kör teszi le a voksát, kétségtelenül igazolta létjogosultságát, bizonyította szakmai elismertségét. Utóbbit szintén alátámasztja a Magyar Épületgépészek Szövetségének szerepvállalása is, akik 2010 óta szakmai partnerként dolgoznak közösen a szervezőkkel a rendezvény sikeréért.

A főszerep azonban idén is a vitorlázóknak jutott, akik 2013-ban is szép számmal adták le nevezésüket a kenesei regattára. A 41 hajó különösen jó eredmény annak tükrében, hogy a verseny idején Siófokon rendezték a Beszédes József Emlékversenyt, és Füreden is több verseny várta a versenyezni vágyókat. Míg pénteken a MÉGSZ megkezdte immáron hagyományosnak mondható szakmai napját a délután során a nevezők is egyre nagyobb számban érkeztek a rendezvénynek sorozatban harmadszor otthont adó Balatonfői Yacht Club kikötőjébe. Mind a szervezők, mind az indulók örömmel tapasztalták, hogy egy esztendő elteltével ismét sok ismerős arc, visszatérő versenyző és csapat népesítette be a kikötőt, ami nem is csoda, hiszen a nevezett cégek közül 12 nevét már 2012-ben is felfedezhettük az eredménylistán, olykor több hajóval is.

A meteorológiai előrejelzéseket fürkészve ismét állandó téma lett a rendezők és versenyzők között a másnapi szélelőrejelzés, amely ezen a hétvégén sem sok jót ígért a klasszikus szombati túraversenyre. A verseny első napját indító kormányosi értekezleten ugyan még mindenki bizakodva tekintett a versenyre, a rendezők is a hosszabb, Kenese – Almádi – Siófok – Kenese pályát tűzték ki, a kezdeti lelkesedés a széllel együtt fokozatosan alábbhagyott a 11 órás rajtig. Ugyan a rajtot még kellemes légmozgás kísérte, már az almádi bója eléréséhez is többek számára csodára lett volna szükség, annyira megállt a szél. A viszonyokat jól jellemzi, hogy a „leggyorsabb” hajóknak is legalább 2-3 óra kellett, hogy megkerüljék az első pályajelet. 

Ekkora már egyre többen döntöttek úgy, hogy visszatérnek a kikötőbe és a passzív napozás helyett aktívabb programokkal töltik a délután hátralevő részét. Erre remek lehetőséget adott a Nespresso a maga kávékülönlegességeivel, vagy a D.A.D. Sportswear a legújabb kollekciójának bemutatásával. A technikai újdonságokra érzékenyebbek pedig az Infiniti autómárka típusaival ismerkedhettek, akár egy jó Polgár Pince bor kóstolgatása közben. 

Trónfosztás két év után
Mindeközben megindult a tippelgetés, hogy vajon hány hajó és mikorra teljesíti az időközben Siófokig rövidített pályát. Elsőként a Simó Béla vezette Gardazzurra futott be a célba a Csakó-Team színeiben, ami egyben azt is jelentette, hogy két év után győzték le a második helyen befutó Sponsit, Priczel Vilmos kormányzásával, a Grundfos csapatával a fedélzetén. A dobogó legalsó fokát Temesfői Zénó csapata, az ACO I. foglalta el a Sleepwalker 2.0-val. 

A kicsit hosszúra nyúlt versenyt a 41 indulóból végül 17 tudta értékelhető eredménnyel befejezni, a legutolsó egységek 18 óra körül érkeztek vissza a kikötőbe. 

A szombati túraversenyt Yardstick I osztályban magabiztosan nyerte a Sleepwalker 2.0 az abszolút győztes Gardazzurra előtt. Harmadik helyen az egyik helyi kedvenc, a Remete végzett, Szakolczai András csapata ezúttal az Ardenak Kft. színeiben állt rajthoz. 

Yardstick II. osztályban a Szombati Péter vezette Fritz-Segel Team nyakába került az aranyérem, megelőzve a Thermo-Ép csapatát Sáfián László Dolce Vitájával. Ebben az osztályban rajtuk kívül még egy egység ért el értékelhető eredményt, az Compass Imi-Jé, az ACO II. csapattal a fedélzetén, a közelgő Finn Masters Európa Kupára készülő Székely Antal kormányzásával. 

Yardstick III-ban idén nem talált legyőzőre, igaz követőre sem nagyon, Farkas László a Lupoval, az FGF képviseletében, így könnyedén foglalta el a dobogó legmagasabb fokát. Másodikként a rendezők a kikötő kétségtelenül legvidámabb csapatát, a HBZ Kft. színeiben versenyző Ancsikát értékelték, akik ugyan nem értek be a siófoki célba, de a győztesen kívül egyedüli YS III-as egységként vették az almádi bóját. 

Az elmúlt három évben megszokottá vált, hogy az épületgépész csapatokat külön, abszolút yardstick értékelésben is díjazzák a szervezők. Ebben az összesítésben az első helyet a Remete szerezte meg, megelőzve a Capellát a MÉGSZ I-es csapatával, Hámos Zoltán irányításával, és a Dolce Vita csapatát. 

Bár a szombati nap túlságosan nem kényeztette el a résztvevőket, az esti vacsora során az indulókon cseppet sem volt érezhető a csalódottság, hiszen ez a hétvége a vitorlázás mellett a társaságról, régi barátok, üzletfelek, kollégák találkozásáról is szólt. A szombat esti programokat végül Bakóczy Kálmán fellépése zárta. 

Várakozás a szélre vasárnap is
A pályaversenyek napján, vasárnap a szelet tekintve cseppet sem volt jobb a helyzet az előbbi napnál így a verseny rendezője, Erdélyi Béla a halasztás mellett döntött. Számítása bejött, hiszen alig 30 perces késéssel egy kis frissülés segítségével sikerült a tervezett két futam közül legalább egyet megtartani. 

Ezen a napon a hét hajót felvonultató YS I. mezőnyben az Obsession végzett az élen a MÉGSZ II. csapattal, Czap Zoltán kormányzásával, megelőzve a SysArtist helyi csapatát a Salánki Tamás vezette La Diva fedélzetén. A bronzérmet ezúttal a Nordic Water Silex csapata szerezte meg Kutics Krisztiánnal a kormányánál. 

Yardstick II-ben újraosztották a szombati helyezéseket, első helyen ezúttal a Compass Imi-Jé végzett megelőzve a Royal Flush-t és a Dolce Vitát. 

A legkisebbek között a MÉGSZ III. csapata húzta be a győzelmet a Narval fedélzetén Zeöld László irányítása mellett, megelőzve Erben-Hans Pétert és a Főgáz csapatát. Vasárnap már ebben az osztályban is gazdára lelt a bronzérem, amely dr. Szollás Rita lelkes csapatának, az Incifinci Sailing Teamnek a nyakába került.    

Jóllehet az idei év nem a nagy szelekről és az izgalmas csatákról szólt, a Közmű és Épületgépész Kupa idén is remek három napot biztosított valamennyi résztvevője számára, így nem csoda, hogy abban mindenki egyetértett, hogy jövőre ugyanebben az időpontban, ugyanitt megpróbálnak egy szelesebb versenyt is futni. 

Galériák
Eredmények

Füred Kupa One Design verseny beszámoló Előző

Füred Kupa One Design verseny beszámoló

Szigligeti élménybeszámoló a Tatus fedélzetéről Következő

Szigligeti élménybeszámoló a Tatus fedélzetéről