Siófok 6 • 0.5 kn
ORC Bajnokság és Félsziget-kerülő eredmények
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A kellemetlennek ígérkező időjárás ellenére is 169 hajó nevezett a hagyományos Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékversenyre, amely az éppen zajló ORC bajnokság túrafutama is volt.
Csendes esőben, négyes szélben rajtolt el a mezőny és gyors versenyt futott. A Sponzí, amellyel Király Zsolt csapata vitorlázott, hamar meglépett az üldözőktől, és a győzelmét nem veszélyeztettte senki. Annál szorosabb versenyt vívtak a többiek a helyezésekért. Végül három Asso szoros küzdelméből a Fantomasso és Majthényi Szabolcs csapata került ki győztesen a második helyért vívott küzdelemben. A versenyen két árboc tört el, négy hajó pedig felült. 156-an értek célba. A második ORC bajnokságon vasárnap már nem volt futam, így négy futam alapján hirdettek végeredményt. Gömbös Lóránd és csapata a Manökennel megvédte tavalyi elsőségét. Az első alkalommal futott Folkeboat bajnokságon hét hajó versenyzett. Az osztály első magyar bajnoka a Kovács János Balázs vezette Natalie lett.
A Yardstick II. és III. osztályok országos bajnokságának újraélesztése nem sikerült. Mindössze öt darab YS III-mas hajó érkezett, így ők flottabajnokságot teljesítettek.
Félsziget-kerülő eredménye abszolút sorrendben (pdf)
Félsziget-kerülő eredménye osztályonként (pdf)
ORC bajnokság végeredménye (pdf)
Folkeboat bajnokság és YS III. flottabajnokság végeredménye (pdf)