Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

2013. szeptember 7-én került megrendezésre a VIII. Szigligeti Vitorlás kupa, melynek futamát dr. Martin János kapitány irányítása mellett, dr. Liszkai Péter vitorlás társammal a 25-ös túrajolle, a

A verseny bővelkedett meglepetésekben és izgalomban egyaránt. Néha azt se tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

A versenyhez igazi nyárias, meleg idő párosult, 2 beaufort-os átlag szélerősség, amit olykor 3-as befújások tettek izgalmasabbá.

Az 50 induló hajó zsúfolt izgalomtól felfokozott forgatagában egyik vitorlástársunk a startvonal túlzott megközelítése miatt fennakadt az ott elhelyezett bójában, ezzel nem kis bonyodalmat okozva maguknak. A szerencsétlenül járt hajó legénységét ki hasznos tanáccsal ki humoros megjegyzéssel illette, bár alapjában humorból több jutott nekik. Nehéz volt eldönteni, hogy a bója kötelének vagy a vitorlástársak szorítása erősebb.

És ez csak a kezdet volt. A startpisztoly eldurranása előtt úgy 7-8 perccel felfedeztem a horizonton közelítő Fifty-Fifty-t ami motoros vonatása után vitorlákat bontott, majd a rajtpisztoly eldurrantásának pillanatában érte el a rajtvonalat. Ismerve a Balaton talán leghíresebb katamaránjának eredményeit, már semmin nem csodálkozhatunk, de hogy ezt hogy számították így ki, számomra örök rejtély marad. Ezt követve már nem igen számított versenytársnak. Más utakon járt és kicsit másik dimenzióban.

A startjelzést követően hátszélben haladtunk A Balatongyörök kikötő előtt kb. 500 m-re elhelyezkedő bója felé. Sajnos kisebb műszaki problémánk is fellépett a spinakker kötélzetével, de mind ez eltörpül a közben már-már könnyeket a szemekbe csaló események tükrében:

A rajtot abszolválva egy igen tekintélyes méretű katamarán két szivarja közé felszúrta nem egy, de egyszerre kettő egytestű vitorlástársunkat és nem kis vesződés vette kezdetét. Bizony nem kis feladat ezen manőverek együttes végrehajtása úgy, hogy a lehető leggyorsabban és a legkisebb károkat okozva történjen a hajók szétválasztása. 20 percnyi gyötrődést követően el is váltak egymástól „mint ágtól a levél”.

A fonyódi bójáig igazi örömvitorlázás volt. Versenytársaink előtt haladva viszonylag egyenletes szélben hasítottuk a vizet. Az örömünkre azonban hamar árnyék vetült, és ezt az árnyékot egy 32 lábas osztrák „sógoraink” által kormányzott nagyhajó vetette. A bója kerülése közben általa kissé furcsán vett ívének következtében nekünk ütközött, ami neki némi festékhiányt, nekünk némi idővisszaesést eredményezet, így „megkésve bár, de törve nem” folytattuk a versenyt a fonyódi kikötő előtti bója felé. 

A szél ezen szakasz elején volt a legerősebb szépen döntve a krajcoló Tatust és ezzel folyamatos munkát biztosítva kapitányunknak, aki legénységét is irányítva próbált egyre élesebben és gyorsabban haladni.

 „Mennyi rutin és mennyi tapasztalat”  ezen szavak fogalmazódnak meg bennem miközben nézem Janó kormányzását. A hajónak, azt mondják, lelke van és Janó, mint minden igazi kapitány érzi a hajója minden rezdülését. Janót sokan nem is a nevén szólítják már, csak a hajója után Tatusnak, de ez szemmel láthatóan nem zavarja, Hisz Ő maga a Tatus! 

Persze a feladatok és koncentrálás mellet akad hely Péter sok-sok vitorlástörténetének, amihez Janó is tett hozzá bőven: öröm, bánat, vidámság és, keserűség, 53 év a vitorlák alatt bizony elég élményt ad. A történeteket hallgatva, amiket meg-meg szakít néhány instrukció, körülleng az igazi vitorlás élet érzése, azon tiszta, szabad életé, amit csak egy ilyen hajón és ilyen emberek társaságában érezhet az ember.

Fenyves elé érve befordult a szél és a parttal egy vonalba tudtunk haladni, sajnos egyre lassabban. 

Ezen szakaszon már érezhető volt, hogy fő versenytársunkat a később első helyen végző Kenéz László kormányzása alatt álló „Hobo”- t már nem tudjuk beérni és az arany elúszott a „sógorék” koccintásával, de így se maradunk érem nélkül, hisz az ezüst is szépen csillog. 

A fonyódi kikötő előtt elhelyezett bójánál pályarövidítéssel volt a befutó, amit 46 hajó sikeresen teljesített. A rövidítés indokolt és jó bírói döntés volt. Alig léptük át a cél vonalát és a szél elállt, teljes flaute. 

Vitorlát le! Irány a szigligeti díjkiosztó! 

Haladva a szigligeti kikötő felé a mellettünk haladó hajóval tapasztalatot, pálinkát, bort és vicceket cseréltünk. 

A díjkiosztó remek hangulatban telt. A rendezvény szervezői kitették szívüket, lelküket és nem hiába. Voltak értékes díjak, (Tatus EZÜST érem) halászlé, vaddisznópörkölt, túrós rétes, jó badacsonyi bor és persze a legnagyobb kincs egy versenyen –Mi, Magunk a vízi sportok és a Balaton szerelmesei. Végül a csillagos ég alatt, éjféltájt kötöttünk ki „otthon” a fonyódi Port Lacaj kikötőben.   

Sok ilyen szép napot még nekünk!