Siófok 3.3 • 7.3 kn
Öt futam, élénk északi szélben!
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Hétvégén rendezte az EGIS SE szokásos, Subaru által támogatott pályaversenyét Csopakon az EGIS Kupát, melyen 58 hajó állt rajthoz.
A NAU 370 tizenkét egységgel, a Nautic 330 és a Sudár Sport kilenc – kilenc, míg a Regina és a Cruiser öt – öt hajóval képviseltette magát a regattán. A többi hajó az előnyszámának megfelelő yardstick értékelési csoportban versenyzett.
Szombaton kifejezetten élénk északi szél fújt, ami néha 23-24 csomósra is felerősödött, vasárnap kicsit gyengébb volt az alapszél, de olykor-olykor tapasztalni lehetett a szombatihoz hasonló erősödéseket.
A hajók öt csoportban rajtoltak, szombaton két futamot sikerült rendezni és még a viharos szél előtt a kikötőben tudhatta a mezőnyt, a verseny rendezősége. Vasárnap volt három csodálatos futam, a kitűnő vitorlázó időben. A verseny, a Nautic-osokat mozgatta meg a leghatékonyabban, de a Sudár Sport osztály is kitett magáért. A Regina és a Cruiser ugyan csak 5-5 hajót vonultatott fel, de így is külön értékelték őket. A ys csoportokban 10-7-1 hajó állt rajthoz.
Eredmények: http://compassmagazin.hu/hazai/egis-kupa-eredmenyek-4272/