Siófok 0.5 • 11.2 kn
Az RSM2 katamarán nyerte az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az RSM2 katamarán nyerte az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt
Vándor Róbert és csapata volt az egyetlen a nagy többtestű „rohanógépek” közül, amely vállalta az erős, néha viharos szélben a megmérettetést. A modifikált AC 45-ös 3 óra 4 perc alatt teljesítette a több mint 80 kilométeres Földvár-Györök oda-vissza versenytávot. Végig kitűnően vitorláztak, minden bizonnyal sok tapasztalatot gyűjtöttek a Kékszalagra. A 18 órai rajt idején 25-28 csomós, pöffös északnyugati fújt, indulás után két F18-as katamarán is felborult, Pfeningberger Andrásék bumja eltört, kiálltak, a Goszleth Marcell-Takácsy Levente páros viszont folytatni tudta a versenyt. Az F20-as katamaránnal vitorlázó Szentiványi István-Komáromy Balázs kettős megúszta a borulást, de egy-egy széllökés őket is meglepte. „Többször is ráengedett vitorlákkal úgy megdőltünk, hogy a trambulin alá fújt a szél. Csak abban bízhattunk, hogy kihagy egy pillanatra, és vissza tudjuk tornászni a hajót” - mondta a kormányos. Szentiványiék végül abszolút másodikként futottak be, Goszlethék előtt. Az egytestű vitorlások – ők tették ki a 44 induló zömét – lényegesen nyugalmasabban rajtoltak, mindenki jóelőre, reffeléssel készült fel a szélre. Ez a pálya ebben a szélben sebességi verseny volt, abszolútban negyedikként a Trentasette futott be, Lacsny Gergellyel a kormánynál, az Assok között valószínűleg az döntött, ki hol és mennyi időre tudta odafelé fenntartani a spinakkerét. Abszolút ötödik a Fantomasso lett Majthényi Szabolccsal a kormánynál, hatodik a Pimasso Jeney Györggyel, hetedik a P26-os Tantál Fazekas Gáborral, nyolcadik a Picabo Kovács János Balázzsal és csapatával, és az első tízbe befértek a legendás cirkálók, a Pannonia (Jordán Balázsék) és a Lillafüred is (Detre Szabolccsal a kormánynál), ők valósággal lubickoltak a végig kitartó (éjféltájban csak egy cseppet gyengülő) északnyugatiban. Az osztályonkénti helyezéseket végül (az Assok és a kis katamaránok kivételével) a yardstick számítás döntötte el, a listák mellékelve.
Különdíjas lett Gerő András és Gerő Ildikó, akik a mezőny messze legkisebb hajójával, egy Kalózzal teljesítették a távot, Yardstick háromban. A rajt előtti haváriasorozatuk nem szegte kedvüket, siklatva, ahol lehetett spinakkerezve küzdötték végig a versenyt.
A legutolsó hajó is befutott hajnali fél négy előtt, mindenkinek elég volt látványnak a csodás badacsonyi naplemente és a felkelő „majdnem” telehold, a napfelkeltét a teljes mezőny kihagyta.
Az esemény az Archishade Kft. támogatásával jött létre, a nyomkövetés technikai partnere a Kwindoo volt. Weboldalukon visszajátszható a verseny, mindenki értékelheti saját maga és ellenfelei taktikáját: https://www.kwindoo.com/tracking/2896-ezuest-szalag?race_id=4642
A verseny átlagos túraversenynél kicsit hosszabb, de mégis kézbentartható távja jó edzés volt a Kékszalagra, hiszen az idén ötvenedik tókerülő talán legszebb része a napnyugta és legizgalmasabb szakasza az éjszaka. Az idei Ezüst szalag volt az első – de egészen biztosan nem az utolsó, hiszen hagyományteremtő szándékkal szervezte meg ezt a versenyt a Spartacus Vitorlás Egylet.
Eredmények:
Fotó:Cserta Gábor