Ma reggel kaptam a szomorú hírt, hogy 2016. március 14-én Miki szíve szép csendesen megállt.

Amikor pár hete telefonon beszélgettünk, próbáltam egy kicsit felrázni, de szavaiból azt vettem ki, hogy Ő már felkészült arra, ami mindnyájunk sorsa lesz előbb vagy utóbb.

Felnézek az íróasztalom előtti falra, és a sok kép közül az egyiken ott van Miki, a rendezőcsapatom egyik állandó tagja. Könyököl az asztalon és nagyon elgondolkodik valamin. Igazi mikis kép.

Életünk hasonló pályán futott.  Mindig nevetve mondta, hogy 17 nappal fiatalabb nálam.            
Együtt tanultuk az autóvillamosságot a Veszprémi Volánnál. Ő Veszprémben, én Balatonfüreden. Az Építőkben kezdett vitorlázni, majd a Veszprém Volán megalakulása után oda igazolt. Itt alakult ki baráti kapcsolat közöttünk, ennek eredménye lett, hogy fiát, Micót, aki akkor az egyik legtehetségesebb Cadet versenyző volt, a Balatonfüredi Sport Clubhoz igazolta át. Akkor edző voltam a BSC-ben. Hihetetlen apai szeretettel és nagy konoksággal egyengette Micó útját. Megszámlálhatatlanul sok órát töltöttünk együtt edzéseken és versenyeken.  A téli tornatermi edzéseken sokat fociztunk ellenfélként, és szerinte szemtelen gólokat kapott tőlem.

Tökéletesen ismerte a hajók beállítási fortélyait, megcáfolhatatlan gondolatokat fejtett ki a taktika és a beállítások tekintetében.

Munkájának eredménye Őt igazolta. Fia ma az egyik legjobb, legképzettebb hazai versenyző.

A vízen nagyon otthon volt, ismerte annak minden rezdülését.

Ezért is vettem rá a versenyrendezésre. Szép lassan abban az egyik legjobb lett. Nálam a rajtvonal lerakása mindig az Ő feladata volt. Tudta, érezte, előre látta a dolgok alakulását. Fél szavakból értettük egymást. Ha valami miatt nem tudtam odafigyelni, akkor is biztos voltam abban, hogy Miki precíz munkát végez. Látott a pályán és azonnal figyelmeztetett a változó szituációkra.

A Balatonfüredi Yacht Club 135 éves évfordulójára rendeztünk egy kiállítást Litkey Bence segítségével, amikor Miki elhozott egy gyönyörű kétárbocos schooner yacht  makettet.Nagyon sokan csodálták meg, és azt hiszem, innen indult az a munka, amelynek eredményeként ma sokak birtokában szebbnél szebb vitorlásmakettek vannak. Egyik munkája, egy kis DN, Dél-Koreába került, és az ottani állami televízióban is megmutatták.

A schoonert barátságunk jeleként a kiállítás végén Miki nekem ajándékozta. Mindennap itt van előttem, az íróasztalomon. Ahogy naponta rápillantok, mindig Miki jut eszembe.

Csak mától egy kicsit máshogy.

Elment az alkotó, a barát, egy jó „vízi ember”, a fater.

A versenyek után, amikor megköszöntem rádión a CSAPAT munkáját, mindig volt egy mindenki által ismert jelszavunk: „Találkozunk a hatos bójánál!” Ez a BYC büféje volt.

Mától egy új jelszavunk van, Miki: Találkozunk a hetes bójánál!

Nyugodj békében!

Hantó István