Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Nekrológot írni nehéz arról, akit az ember nem ismert. Még nehezebb írni olyasvalakiről, aki közel állt a megemlékezőhöz.

98 éves volt a Honvéd, majd a Spartacus legendás alakja.

Nekrológot írni nehéz arról, akit az ember nem ismert. Még nehezebb írni olyasvalakiről, aki közel állt a megemlékezőhöz.

Augusztus 11-én otthonában, családja körében meghalt az egyik legderűsebb ember, akit valaha ismertem. Ma is előttem van a mosolya, ahogy kilencvenegynéhány évesen, ha jó a szél, és még nem borul, de már siklik a hajó, kivitorlázik saját Laserével. És talán az utolsó vízi kalandjának is tanúja voltam Földváron: a 97. születésnapján egy Tornado katamaránon tett egy jó kört, legénységként.

Már életében legendák vették körül. A Werbőczy István Gimnáziumban érettségizett, majd Kassára, a Magyar Királyi Vitéz Nagybányai Horthy István Honvéd Repülőakadémiára került. 1944-től a 3. magyar hadsereg futárrepülő alakulatának pilótája lett. 1945 tavaszán, mikor már világossá vált, hogy ezt a háborút elvesztettük, két tiszttársával kalandos úton Olaszországba repültek, inkább a szövetségeseknek akarták megadni magukat, nem az oroszoknak. Az út nem volt egyszerű, volt útközben tankolás kukoricaföldön, kannából, a járó motorú gépbe, és navigáció szedett-vedett térképekből, szó szerint a túlélésért: hiszen ha német kézben lévő repülőtéren szállnak le, biztos halál várt volna rájuk. A gép biztonságos kifutón landolt, majd a motor leállt.

Hadifogság következett, majd kihasználva az őrség lazaságát, gyalog haza… Aztán a következő nagy kaland maga az élet volt egy „horthysta tiszt” számára Rákosi Magyarországán. Szerencsére édesapja a Ganz pótolhatatlan főmérnöke volt, így némi esztergályos karrier után Szabady Tibor továbbtanulhatott a Testnevelési Főiskolán. A sport mindig meghatározta egész életét: az öttusa és a vitorlázás volt a két kedvenc. Csillaghajó legénység volt sokáig.

1954. május 30-án éppen versenyre készülődtek Balatonfüreden, amikor a túlterhelt, rossz konstrukciójú Pajtás gőzös megbillent, és felborult, fedélzetén és az utastérben rengeteg emberrel. Huszonhárman haltak meg a Balaton legtragikusabb hajósbalesetében. A honvédosok oroszlánrészt vállaltak a mentésben. Szabady Tibor észrevette, az utastér ajtaja már víz alatt van, de benn még van levegő, és sokan szorultak csapdába. Az ereje teljében lévő egykori öttusázó beúszott, és húsz bajba jutottat segített ki a víz alatt a levegőre, a biztonságba. Ahogy mesélte, a legnehezebb az érintettek meggyőzése volt, hogy az egyetlen lehetséges út a megmenekülésre ez…

Testnevelő tanárként a Krisztina téri, majd az Attila úti általános iskolában dolgozott, nyugdíjba vonulása után pedig „Tanár úr” a földvári Spartacus gyerekedzője és gondnoka lett. Minden szezont lenn töltött, ezekből az évekből ismeri mosolygós, de határozott alakját a vitorlázók többsége.

Csábító dolog sztorizni, felidézni egy ember életéből a kalandos, hősies pillanatokat a halála után. Ennek is eljön majd az ideje.

Ami most van, az a fájó hiány. Az egész vagány, vidám személyisége hiányzik, és az a példa, az a kemény kitartás, ahogy az egyre nehezebbé váló öregedést kezelte. Annyira erős volt mindig a jelenléte, hogy biztos vagyok benne: velünk marad örökre.

Visy László Oszi

Forrás: spartacus.hu