Siófok  8.3  •  9.4 kn       

Keszthely  7.9  •  2 kn       

Balatonfüred  •  3.5 kn       

Balatonboglár  8.1  •  8.5 kn       

Orfű  •  12 kn       

Velencei-tó  7.8  •  10.5 kn       

Tiszafüred  8.9  •  7.7 kn       

Mályi-tó  6.8  •  4.6 kn       

2024. április 19., péntek

Történelmének egyik legjelentősebb partnerségét írta alá a 155 éves BYC

Történelmének egyik legjelentősebb partnerségét írta alá a 155 éves BYC

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A megállapodások szerint az SCI Network Zrt. a BYC-ben zajló utánpótlás nevelés, illetve szabadidős és verseny-vitorlázás támogatását vállalja, azonban innovációs, kutatás-fejlesztési tevékenysége során is kiemelt partnerként számít a BYC-re.

Alakulása óta egyik legjelentősebb támogatási és együttműködési megállapodásait írta alá a Balatonfüredi Yacht Club 2022. március 16-án Balatonfüreden, amikor egyben a Club 155. évfordulóját is ünnepeljük.

A megállapodások szerint az SCI Network Zrt. a BYC-ben zajló utánpótlás nevelés, illetve szabadidős és verseny-vitorlázás támogatását vállalja, azonban innovációs, kutatás-fejlesztési tevékenysége során is kiemelt partnerként számít a BYC-re.

„Innovációs stratégiánk fontos eleme olyan megoldások fejlesztése, melyek az üzleti élet mellett a sport területén is egyszerűsítik a munka szervezését, az objektumok üzemeltetést, növelik a hatékonyságot, csökkentik a környezeti terhelést. Ennek részeként egy olyan megoldáscsomagot fejlesztünk, amely tervezésében kiemelt partnerként számítunk a BYC tapasztalataira, a fejlesztés során szívesen fogadjuk észrevételeiket, javaslataikat.

A közös munka részeként olyan informatikai megoldás-csomagot fejlesztünk és használunk közösen, amely a megfelelő információbiztonságot is garantálja a BYC részére. A közös munkához, fióktelepet nyitottunk a Rendszertudományi és Innovációs Központban, innen koordináljuk a közös munkát és igyekszünk hasznos megoldásokkal támogatni a város innovációs céljait. Megismerve a felújítási munkákat a kikötőben, alkalmazásainkat a megújult műszaki megoldásokhoz illesztjük, biztosítva az energiahatékony elektromos hajózás terjedését a Balatonon.” – mondta el Berki Tamás az SCI Network vezérigazgatója.

Új kikötői fejlesztésünk jelentős értéknövekedését és a digitális vállalkozás felé való haladást céloztuk meg az innovációs együttműködéssel. Tagjaink és bérlőink a közös fejlesztések eredményeképpen a gazdasági életben egyre inkább általánossá váló telefonos alkalmazásokkal tudják majd követni a tőlünk igénybe vett szolgáltatások státuszát és elszámolásait.

A közös gondolkodás eredményeként létrejövő IT alapú nyilvántartó és elszámoló rendszereket a többi balatoni kikötő számára is ajánlani fogjuk.

Az SCI Network, megismerve a Balatonfüredi Yacht Clubnál folyó ifjúságnevelő tevékenységet és a klub évszázados versenyvitorlázásban elért eredményeit, jelentős támogatást nyújt a több éves közös munka idejére a sportszakmai célok eléréhez. – Varga Lajos BYC elnök

Balatonfüred életében a kiváló együttműködés és partnerség eredményeképpen a Balatonfüredi Yacht Club meghatározó szerepet tölt be.

Balatonfüred és a vitorlássport elválaszthatatlan kapcsolat. Az ország első vitorlásklubja 1867. március 16-án itt alakult meg, az akkori alapítók tevékenységének nyomai a mai nap is láthatók és érezhetőek. Innen indul és ide fut be a legnépesebb vitorlás verseny, a Kékszalag mezőnye, és itt épül meg a Magyar Vitorlás Szövetség központja közös beruházásban a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és Balatonfüred Várossal. Itt vannak a gyökerek és itt növekszik a jövő.

A ma működő BYC megtartotta és viszi tovább az immár 155 éves hagyományait, ugyanakkor innovatív és előremutató gondolkodással, tettekkel teszi dolgát. A BYC-SCI Network Zrt. együttműködés jó a vitorlázó és kikötői közösségeknek is. A Rendszertudományi és Innovációs Központban megnyíló új fióktelep a város számára is hasznos, komoly lehetőség. Az informatikai innovációs kutatás és fejlesztés magas szintű hozzáadott értéket képvisel, munkahelyeket teremt és új fejezeteket nyithat meg a város életében, jövőjében is. Örülök a közös munkának, sok sikert kívánok az együttműködéshez! – Bóka István Balatonfüred polgármestere

Fotó: Szántó Áron

A Detre testvérek állami kitüntetést kaptak Előző

A Detre testvérek állami kitüntetést kaptak

Nagyhajósok figyelem: V betűs lobogóval kell versenyezni! Következő

Nagyhajósok figyelem: V betűs lobogóval kell versenyezni!