Siófok 6 • 0.5 kn
Balaton Boat ismét Balatonlellén!
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Április utolsó hétvégéje a vitorlázás élményéről szól Balatonlellén. A Balatoni Hajózási Zrt. immár 17-edik alkalommal rendezi meg a Balaton BOAT kiállítást és vásárt, hazánk egyik legjelentősebb hajókiállítását.
Idén ismét Balatonlelle ad otthont a magyar vitorlázás és hajóforgalmazás nívós seregszemléjének. A rendezvényre a szakmai közönség és a vásárlási lehetőségek iránt érdeklődők mellett szeretettel várnak minden olyan látogatót is, aki május első hétvégéjét jó hangulatban, ingyenes családi és gyermekprogramokkal, koncertekkel színesített rendezvényen szeretné tölteni.
Ezen a hétvégén szintén a balatonlellei vitorláskikötő ad otthont a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében a BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny és YS Trophy flottabajnokság első és második futamának. A versenyre, a tavalyi sikeres évad után 80 vitorlást várnak a szervezők.
A rendezvényhez csodálatos hátteret biztosít nemzeti kincsünk, a Balaton, ahol ebben az évben immár a 170-edik hajózási szezont kezdi meg a BAHART. A jubileumi évhez kapcsolódó ünnepi rendezvénysorozat újabb színvonalas állomása lesz a lellei Balaton Boat hajókiállítás és a kapcsolódó vitorlásverseny.
A 170. hajózási szezon és a 17. Balaton Boat kapcsán beszélgettünk Nagy Viktóriával, a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői üzletágvezetőjével, a Balaton Boat és Bahart Regatta szervezőjével.
Miben lesz más és mennyiben fog hasonlítani az idei hajókiállítás, a korábbi seregszemlékhez?
Idén ismét visszatért a Balaton Boat kiállítás a régi helyszínére, a BAHART balatonlellei vitorláskikötőjébe, ami infrastruktúráját és parti kiszolgáló létesítményeit tekintve ideális helyszíne a kiállításnak.
A vízisport és szabadidő kiállítás megőrzi eddigi jellemző vonásait, azaz a kiállított hajókat vízen és parton is egyaránt be tudják mutatni a kiállítók, amitől sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a kiállításra kilátogató érdeklődők a hajókkal és a hajó egyedi jellemzőivel. Sok tekintetben más is lesz az idei seregszemlénk, hiszen számos kuriózumot kínálunk.
Milyen újdonságok várnak ránk Lellén?
Az idei kiállításon 40 kiállító képviselteti magát, a hajóforgalmazók teljes hazai kínálata megjelenik.
A hajókon kívül több cég kínál hajómotorokat, hajózási kiegészítőket, hajófelszereléseket és egyéb vízisport-eszközöket, ruházati terméket, cipőket. Gasztro különlegességek, kézműves termékek, és egy környékbeli borászat kitűnő nedűi is megjelennek a kínálatban. A közönségnek ingyenes koncertekkel, színpadi gyerekműsorokkal, valamint kedvezményes árú nosztalgia sétahajózással kedveskedünk.
A bemutatott elektro-, motoros, - és vitorlás hajókat helyben, azonnal ki is lehet próbálni, ami nem kis látványosság, főleg, ha tudjuk, hogy szinte a teljes hazai kínálat megjelenik a BAHART kikötőjében. A kiállított hajók között találkozhatunk sport-és túrahajókkal, valamint az igazi látványosságnak számító Lagoon 39-es katamaránt is megtekinthetik a látogatók. A katamarán érdekessége az, hogy az Atlanti óceánról indult fel a Balatonra több, mint 70 zsilipen keresztül, 3 héten át hajózott, hogy végül Siófokon a társaságunk vitorláskikötőjében egy óriásdaru segítségével ledaruzzák a Balatonra. Az idei kiállításnak számos egyéb különleges és színvonalas szereplője is lesz. Itt kerül bemutatásra a Dufour cég GL 382 típusú vitorlása, ami a 2016. évi amerikai hajóforgalmazók versenyében, a családi túrahajó kategóriájának győztese lett.
Lellén tekinthető meg egy további díjazott hajó, a Hanse 315-ös vitorlás, ami Európa legnagyobb hajókiállításán, a düsseldorfi Boat Shown osztályának győztes hajója lett.
Az elektrohajók kínálatában mindenképpen érdemes megemlítenünk a WIA 420-as elektromotoros hajót, ami Magyarország legnagyobb elektromos hajója és érdekessége még, hogy hazai tervezésű és gyártású hajóról van szó.
A Szerednyei Béla színművész úr ötlete és álma alapján megvalósított Speeder 40-es vitorlás szintén megtekinthető a kiállítás alatt.
Sokáig megkérdőjelezhetetlen volt a Balaton Boat vezető szerepe a honi hajókiállítások között. Az elmúlt években jelentős változás történ a kiállítások piacán, a budapesti és a kenesei kiállítás is sokat fejlődött, ugyanakkor a tavalyi Balaton Boat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Merre tart ma a Balaton Boat, a többi kiállításhoz képest?
A társaság jelenlegi vezető munkatársai, köztük üzletágvezetőként magam is, azt gondoljuk, hogy nem feladatunk a korábbi rendezvények, események minősítése. Nekünk előre kell már tekintenünk, és a tulajdonosi kör által elfogadott stratégia megvalósításán kell dolgoznunk.
A hajósok bizalma természetesen nagyon fontos számunkra, melynek megnyeréséért mindent el is követ társaságunk. A Hajóipari Vállalkozók Egyletével létrejött együttműködés keretében a HVE tagok idén 20% kedvezményt kapnak a kiállítási díjakból. Fokozottabb sajtókampány jelenik meg a kiállítás mögött, valamint színes kísérő rendezvények is hozzátesznek az idei kiállítás sikeréhez, a látogatottság emeléséhez. A kiállítók létszáma, és a korábbi partnereink visszatérése mindenképpen annak jele, hogy külső környezetünk érzékelte a társaság vezetése által meghirdetett nyitást, a kapcsolatépítésre irányuló nyitottságunkat. Az is mindenképpen örvendetes tény, hogy a hajós piac fellendülőben van, így a hazai kiállításokon is nagyobb számmal vannak jelen a hajós kiállítók.
A jövőbeli irányokat jól kifejezi az is, hogy a Balaton Boat kiállításon is megjelent az az általános trend, mely szerint az elektrohajó forgalmazók egyre nagyobb kínálattal jelennek meg tavainkon.
Kinek szól a Balaton Boat? A szakmának vagy inkább a hajózás iránt érdeklődő nézelődőnek?
Meggyőződéssel hisszük, hogy a kettő nem zárja ki egymást, sőt nagyon jól megfér egymás mellett. A Balaton Boat tehát mindkét szegmenshez szól. Mivel szinte minden hajóforgalmazó,- és gyártó vállalkozás megjelenik Lellén, így nem kérdés, hogy a szakma is kíváncsi az újdonságokra, a változtatásokra amellett, hogy magát is meg akarja mutatni. A szaksajtó is fokozott érdeklődést mutat az esemény iránt, ráadásul a kiállítás alatt nem csak megnézheti, de akár ki is próbálhatja az új kínálatot. A Balaton Boat a nagyközönségnek szóló programjai miatt ugyanakkor rendkívül népszerű a vitorlázás iránt érdeklődők, és a családok körében is. Most is, mint minden eddigi kiállításunkon a társaság egyik nosztalgiahajóján kedvezményes sétahajózást hirdetünk, hogy közelebb hozzuk a szimpla érdeklődőket a vízhez, a hajózáshoz. A hétvége folyamán több alkalommal lesz a színpadon szakmai beszélgetés, de ugyanott gyerekelőadásokat is láthatunk majd, valamint légvár, arcfestés, csillámtetkóval is kedveskedünk a kicsiknek. Zenei koncertek, egyéb fellépők is gazdagítják a programkínálatot, és nyújtanak tartalmas szórakozást mindenkinek.
Mindenképp szeretném kiemelni, hogy az idei kiállítás ingyenes lesz, ezzel is reméljük, hogy minél többen ellátogatnak a kikötőbe és belekóstolnak a hajózás életérzésébe.
Ezen a hétvégén tényleg minden a vitorlázásról szól Lellén, hiszen szintén ez a kikötő ad otthont a BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny és YS Trophy flottabajnokság 1-2 futamának is. Így a kikötő nemcsak szabadidős elfoglaltságot nyújt, hanem a vitorlázás, mint sport maga is megjelenik a versenyen keresztül.
A hajózási szezon április elején elindult, de a Balaton Boat és a Bahart Regatta első fordulója teszi teljessé a Balatoni Hajózás szezonindítását. Most először lesz azonos hétvégén a két tradicionális és sikeres rendezvény. Elbírja a lellei kikötő az így megnövekedő látogatói létszámot?
Azt gondolom, hogy a kikötő kapacitása elégséges a két rendezvény megtartásához, az infrastrukturális háttere kiváló. Fontos szempont volt a helyszín kiválasztásakor a település megközelítése is, mely Lelle esetében szintén kiváló, hiszen az autópályán Budapestről is 1,5 óra alatt le lehet érni. Ez a két nagyszerű esemény tovább öregbítheti Lelle városának, és a lellei BAHART kikötőnek a hírnevét.
A Balaton legsikeresebb amatőr versenysorozata a Bahart Regatta. Évről évre több száz vitorlázót mozgat meg a kupasorozat. Mitől sikeres a Bahart Regatta? Hogyan lehetne megfogalmazni a jó vitorlás regatta receptjét?
A BAHART Regatta versenysorozat (Elődjei: Aranysekli, Balaton Regatta) 2004-ben indult el mindössze 4 hajóval a keszthelyi Phoenix kikötőből, mely akkor a társaság legújabb kikötője volt. Az eltelt több mint 10 évben ez a sorozat szépen felfejlődött, hiszen mostanra már átlag 80 hajóval vesznek részt a versenyeinken.
Tavaly összesen 360 vitorlás vett részt a versenysorozatunkon. Társaságunk alapvető célja ezzel a vitorlásversennyel az, hogy a BAHART 11 vitorláskikötőjében kikötőhelyet bérlő vitorlástulajdonosoknak egy jó hangulatú, de sportértékében magas színvonalú programot nyújtsunk, mellyel a vitorlázást, mint tömegsportot is népszerűsíteni kívánjuk. Azzal, hogy a 10 futam, 5 különböző Balatoni kikötőnkben zajlik, az is a célunk, hogy a túrázás élményét erősítsük. Saját bérlőink és vendégeink is ismerjék meg jobban a BAHART kikötőláncához tartozó kikötőket és egyúttal fedezzék fel a település látnivalóit, természeti adottságait. Ez nekünk, mint a Balaton Régió egyik legmeghatározóbb vállalatának alapvető küldetésünk is, hogy a Balatont, mint természeti kincsünket méltóképpen tiszteljük és szeressük! A vitorlázó ezt teszi, hiszen a természeti elemeket kihasználva, környezettudatos szemléletet képvisel.
A Jó vitorlás regatta receptje: Jó szél, napsütés, színvonalas vízi rendezés, melyet Dániel Gábor versenyvezető személye garantál, parti kísérőprogramok, szívélyes vendéglátás és kellemes kikötői atmoszféra.
Szeretettel várunk mindenkit!