Siófok 1.6 • 11.1 kn
III. Eurakvilo Jótékonysági Regatta - idén is Bogláron
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Idén 2014. június 28-án, a Bahart Regatta és International Kupa keretein belül kerül megrendezésre a III. Eurakvilo Regatta, az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány jótékonysági vitorlásversenye.
A 2012-ben útjára indított élménynap célja, hogy egész napos kikapcsolódási lehetőséget biztosítson a dél-dunántúli régióban élő, gyógyuló, illetve gyógyult daganatos és leukémiás gyermekek és családtagjaik részére. Az évek alatt a rendezvény immáron tradicionálisan boglári eseménnyé vált, miután – az International festékeket forgalmazó Ricky Sport tulajdonosának, Rick Csabának köszönhetően – a kezdetektől fogva a nyugati medence egyik legnagyobb presztízsű versenyének, az International Kupának vált szinte társrendezvényévé.
A gyermekek, családok számára rendezett vitorlásverseny az előző két évben már nagy sikert aratott mind a meghívott gyermekek és kísérőik, mind a vitorlázók körében, így nem volt kérdéses, hogy tovább folytatódik-e ez a nemes kezdeményezés.
Az idei esztendőben az International Kupa a Bahart Regatta boglári fordulója is lesz egyben, így szinte biztos, hogy a szombat délutáni jótékonysági regatta idén még nagyobb eredményeket érhet el, mint a korábbi években. A Bahart már a korábbi években is hozzájárult a rendezvény sikeréhez, de az idei az első esztendő, amikor a program teljes parti és vízi lebonyolításában is főszerepet vállalt.
Az Alapítvány munkatársai és önkéntesei a rendezvény napján 10 órától kreatív programokkal, ügyességi játékokkal, az elmúlt két év élményeit bemutató rajzpályázattal várják a betegséggel érintett gyermekeket, testvéreiket, szüleiket, gyógyításukban résztvevő orvosaikat, nővérkéket. Az Eurakvilo Regatta rajtjára idén 15 órakor kerül sor, a Bahart Regatta élmezőnyének befutását követően, amelyre idén is várják azon hajósok jelentkezését, akik vállalják a gyermekek és családok vitorláztatását. Ahogy a korábbi években megszokott volt, így idén sem távozik egyetlen család sem érem, díjazás nélkül, az Eurakvilo Regattán induló csapatok hármas csoportokban kerülnek majd értékelésre befutási idő alapján.
A szervezők bíznak abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is szép számmal jelentkeznek olyan vitorlázók az élményvitorlázásra, akik szeretnének egy feledhetetlen, örömteli napot szerezni a résztvevő gyermekeknek és családtagjaiknak.
Az Eurakvilo Regattára előzetesen az info@compassmagazin.hu e-mail címen lehet jelentkezni, vagy a helyszínen a Bahart Regattára történő nevezés során.