Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Jó volt ma motorosból figyelni az MVM Melges 24 Országos Bajnokságon a versenyző hajókat az egyetlen

Megerősíthettem az emlékeimet és érzéseimet, hogy miért is utáltam mindig Füred, Csopak, Alsóőrs előtt az elhaló északkeleti szélben versenyezni.  Tanulságos élmény megfigyelőként.

Reggel a szélirány ingadozása miatt ugyan némi halasztással kezdődött a nap, de rövidesen azt hihettük, hogy akár négy remek futamunk is lesz. Tíz óra után ugyanis az északkeleti szél  frissült, és mire a mezőny kiért, már jobban fújt, mint a tegnapi két futamon. A nap is kisütött, a felhők bárányflottákban kimenekültek a tó fölül. Szóval sokkal jobb hangulatú napunk ígérkezett, mint amilyen a tegnapi volt. Fázás és szürkeség nélküli.

Olyan szél fújt, amit mi vitorlázók itt a Balatonon leegyszerűsítve „keletinek” nevezünk. Természetesen valójában a pontos iránya szerint északkeleti. Olyan, amikor a pálya tengelye nagyjából párhuzamos a parttal.

Ez gyakran fúj reggel, délelőtt hívogatan, de aztán legyengül, és csúf foltosodással délre, kora délutánra felszívódik. Elhalása közben akár méterenként is másképp fúj. A fújás már egyre inkább erős szóvá válik, vagyis csak lehel, de közben oda-odapöttyent egy-egy igazán nem magyarázható csíkot a pálya bal szélén, de a jobbon is hasonlóan. Középen ekkor már nincs esély az előre haladásra. Aztán ez is megszűnik, és minden megnyugszik. Csak a vitorlás lelkeknek kell kicsit több idő az események kiheverésére.

Most mégis bízhattunk abban, hogy másképp lesz, mert a nyáron szokásossal ellentétben a szél kilenckor-tízkor volt bizonytalan, és azután frissült és tűnt határozottnak. Abból pedig lehet valami jó.

Amikor a tíz Melges 24-es rajtolt, a tíz perccel korábban még 12-13 csomós szél már 10 körülire gyengült, és az ereje fokozatosan egyre csak fogyott.

A tökéletes rajtvonalon most is szorosan, együtt rajtoltak a hajók. Néhányan, a rajthajó felőliek közül azonnal balcsapásra fordultak, és a déli part felé nyitottak. Ilyenkor nagyon csalóka tud lenni ez a szél. Miközben egy-egy pörgés délre csábít, olykor a víz felületén is úgy tűnik, mintha arról frissülés lenne várható.

Mégis azok járnak jobban, akik balra, az északi part felé indulnak. Akik nem ezt teszik, az első jobbcsapásra való visszafordulásuk után esetleg bíztatónak látják az irányszögüket, de ahogy mennek, kénytelenek azt észlelni, hogy az északabbra levők mintha gyorsabbak, vagy élesebbek lennének. Mindenestre csúsznak ki a délebbrl balra törekvő vitorlázók alól.

De az sem fizet mindig, ha az ember a rajt után elszántan, leszegett fejjel balra, északra tart. Amíg a szél elhalása nem egészen nyilvánvaló, rendre akadnak a pályatengely közelében délies felpörgések. Arra nem elegendőek, hogy a pálya jobb oldaláról át lehessen menni balra, de csalogatóak. Aki viszont csak keveset, de jó ütemben igazítgat balcsapáson a pályatengely felé, a forgásokat, frissüléseket kihasználva még nyerhet is a markánsabban északra tartókhoz képest.

Ha edző lennék, az Ian Ainslie vezette Strange Brew helyezkedését állítanám példaként a többiek elé. Ők egy jó – nem kiugró, de elég jó – rajt után az első néhány slágjukon okosan a szélre vitorláztak, majd némi előnyre szert téve tanítani valóan tértek át a mezőny taktikára. Ez természetesen továbbra is a kis szélfordulókat és frissüléseket kihasználó vitorlázás, mégis már nagy súlyt fektet a mezőnyben való helyezkedésre. Miközben betartja az alap stratégiát, és a pálya tengelytől enyhén balra vitorlázik, mindig oda fordul, ahonnan a következő lepörgés, de az átlagos mértékű felpörgés is javítja a pozícióját a közvetlen ellenfelekhez képest.

Ian Ainslie nem véletlenül vett részt három olimpián. Nagyszerűen forgolódott a szélcsíkokon, használta ki a frissüléseket, ugyanakkor a többiek mozgása szerint helyezkedett. A cirkálószakasz közepére már egyértelmű előnnyel vitorlázott az élen.

Akkor is őket illeti a dícséret – szerintem –, ha végül nem is értek fel elsőként a bójára. Egy alkalommal, a pálya kétharmadánál úgy fordultak balcsapásra, hogy a hozzájuk legközelebb vitorlázó MVM csapat, Rick Gergőék szelét zavarják. Ezzel Rickyéket fordulásra, és ezzel északabbra kényszerítették, ami kezdetben tisztán hátránynak tűnt az MVM-csapat helyzetét figyelve. Mégis az utolsó pár száz méteren ez a plusz magasság fizetett nekik.

Amikor a Strange Brew a bójától alig száz méterre – ahol már nincs mit tenni, csak a pályajel felé kell tartani – a szélcsendben vergődött, egyszerre jött frissülés mindkét oldalra. Élesen és tempósan közelítettek az ellenfelek balról és jobbról is.

Rick Gergőék és Kaiser Kristófék az utolsó métereken sikerrel kerülték az éllovast.

Hátszélben a sorrend kormányosok szerint: Rick, Kaiser, Ainslie, Csoltó, Rozsnyay, Pomucz, Gémesi, Tar, Bujáky, és jócskán lemaradva a Matlakovszky hajó.  Az utolsó perces szélső csíkok kissé át is rendezték a sorrendet, de főleg távolságban összeterelték a hajókat. Tehát a futam nyílt és szoros maradt.

Hátszélben jelentős változások nem történtek, bár a végén a bója kerülést nem láthattam pontosan, mivel mi a motorossal távol. valahol a pálya közepén vártuk a versenyzőket.

A második kreuz elején (ha jól sejtem) a harmadik helyről Ian Ainslie azonnal az északi part felé nyitott, amit a korábban látottak mellett még némi pályamódosítás is indokolt. Eközben az előtte levő két hajó balcsapáson vitorlázva az ellenkező irányba ment.  Rick Gergőék sokáig kitartottak itt Kaiser Kristófékat tartva, de talán az utolsó pillanatban megelégelték, hogy a jobbcsapáson nyitó hajók tempósabban haladnak, és ők is megfordultak. Vergődve küzdötték át magukat az északi oldalra. Bár a messze elhúzó Ainslie-éktől lemaradtak, de legalább a mezőny nagy része nem gázolta le őket.

A szél már kezdett durván elfogyni és eközben 20-30 fokokat pörgött, olykor csak néhány pillanatra, máskor kikerülhetetlen szélcsendes lavórokat borítva egy-egy hajóra. Sipos Péter pályarövidítést rendelt el. Befutó a kreuzbójánál.

Az első hajó célba ért, de percenként már csak centiket mozdulva. Mögöttük egyre jobban kisímult a tó.

Peregtek a percek, közeledett a limitidő vége. A második-harmadik helyen Rick Gergőéknek és a remekül feljövő Pomucz Tamás vezette hajónak volt még esélye arra, hogy szabályosan, az időkorlátozás előtt befussanak. De hiába voltak 50-60 méternyire a céltól, már arra sem volt biztosíték, hogy ezt a „hatalmas” távolságot képesek lesznek megtenni a maradék hat percen belül.

Bár volt már célba futott hajó, a versenyrendezőség törölte a futamot. A szabályok erre lehetőséget adnak, nem kell egy  versenyt tönkre tenni egy ilyen lehetetlen helyzet erőltetésével.  Nem is hangzott el egyetlen kritika sem, még azok részéről sem, akik már futamgyőztesnek hihették magukat. Ian Ainslie-ék megérdemelték volna ezt az első helyet, de nem olyan áron, hogy akár mindenki más időn túl kerül.

Mindenesetre tanulságos futam volt ez is. Azért is jó egy ilyen, akár csak tízhajós, de jó vitorlázókból álló erős mezőny, mert számtalan apró tankönyvbe illő jó megoldást, és hasonlóan nagy hibát látni. A hisztériásan viselkedő, duzzogva pusztuló szél olykor önkényesen változtat egy jónak tűnő megoldást hibává. De ezt is érdekes nézni, és tanulni belőle.

De őszintén megmondom, szívesbben maradok ilyenkor inkább néző. Csak csinálnom ne kelljen Istenem ilyen limány időben!

A Balaton ezzel, mint ki jól végezte dolgát, egész napra feszített tükrű medencének álcázva magát nyugovóra tért.

Ruják István