Siófok 2.2 • 16.5 kn
Erőss Zsolt hegymászó hajót avat a Kékszalagon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Erőss Zsolt is hajóba száll a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon. A hegymászó példátlan sportteljesítménye előtt kíván tisztelegni Soponyai Géza hajóépítő, vitorlázó, Kékszalag-győztes, azzal, hogy a napokban elkészülő hajójának első útját Zsoltnak ajánlotta.
„Szerelem volt első látásra” – mesélt Erőss Zsolt a készülő hajóval való első találkozásáról. „Soponyai Géza meghívott a hajógyárba, ahol láthattam, hogyan illesztik egymáshoz a még darabokban álló vitorlás elemeit. Érdekes volt jelen lenni egy ilyen „vízi-csoda” születésénél.”
„Kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e a Kékszalagra a Sleepwalker névre keresztelt, YS-I hajóosztályban versenyző vitorlás. A múlt héten, amikor Zsolttal találkoztunk még valóban darabokban állt a hajó” – nevetett a kapitány. „De most örömmel jelenthetem, a hajó elkészült, s pénteken reggel rajthoz áll, hogy megtegye első útját a Balatonon. Felemelő érzés lesz, már tudom” – mosolygott büszkén.
A 2010-es 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj minden eddiginél izgalmasabb történésekkel kecsegtet, persze az indulók számára az alapkérdés most is ugyanaz: vajon lesz-e jó szelük? A legpatinásabb tókerülő indulói – várhatóan több mint hétszáz hajó, 3500 versenyzője - ezúttal július 2-án, reggel kilenc órakor rajtolnak el a balatonfüredi kikötőből, hogy a Balatonkenese, Siófok, Tihanyi-cső és Keszthely útvonalon haladva végül befussanak Balatonfüredre, lehetőség szerint minél rövidebb idő alatt teljesítve a majd’ 150 kilométeres távot.
Az idei verseny sporttörténeti újítása, hogy ezúttal többtestűek, főként katamaránok is rajthoz állhatnak. Az immár kilencszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas csapatával szintén katamarán fedélzetén vág neki a regattának. A sportember elmesélte, alig néhány napja edz az új hajóval. Még szoknia kell a katamaránt, hiszen az akkor igazán gyors, ha egy lábon megy. Ezek a vitorlás hajók szeles időben szédítő sebességre képesek, ezért az sem kizárt, hogy az idei Kékszalagon új rekord születik.