Siófok 3.9 • 15.3 kn
Települések versenye a Kékszalagon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az idei, a 42. Kékszalag lesz az első, ahol a hazai települések is egy külön versenyt vívnak.
18 település indít hajót a versenyen, többségében Balaton környéki önkormányzatok képviseltetik magukat, de versenybe száll Szentgotthárd, Pécs, Debrecen, vagy a vitorlás sortját éppen feléleszteni készülő Orfű is. Viszonylag rövid idő alatt szép számmal jelentkeztek az indulók a települési versenyre. Több hajón a névadó első embere a Polgármester is versenyezni fog. Elkönyvelhetjük, hogy sikeres és a versenyt illetve a településeket is népszerűsítő ötlettel rukkoltak elő a szervezők. Biztosra vehetjük, hogy évről évre nő majd a Kékszalagon versengő települések száma.
A versenyen induló települések:
Litkey Farkas – KataMadár – Balatonkenese
Király Zsolt – Raffica – Balatonfüzfő
Marton Balázs – Fergeteg – Balatonaliga
Diószegi Zoltán – Concept25 katamarán – Alsóörs
Cittel Lajos – Sirocco – Debrecen
Wossala Kristóf – Kékmadár – Balatonalmádi
Rutai István – Macarella – Tihany
Pomucz Tamás – Capella – Siófok
Jásdi István – Pannónia – Csopak
Szemerey Tamás – Bankconsult – Révfülöp
Kisszölményi Ferenc – Fortuna – Balatonfüred
Rozsnyay Kálmán – Scholtz32 – Balatonlelle
Berecz Zsombor – Melges24 – Keszthely
Dr. Kollár Lajos – Tabu – Pécs
Bezerédi Katalin – Optica – Balatonföldvár
Szeremley Huba – Vénusz II – Badacsony
Vörös Péter – Balaton25 – Szentgotthárd
Székely Antal – J24 – Orfü
Nem volt minden önkormányzatokat vitorlázásra buzdító kezdeményezés ilyen sikeres. Tavaly szeptemberben Balatonszemesen szerencsétlen kezdeményezés fulladt "bukásba". Ott településenként negyedmillió forintos nevezési díjat kértek volna az egyes településektől, amitől később elállni kényszerültek. Azon a versenyen egyébként mindössze négy - egyes források szerint nyolc - csapat indult. Az eset furcsasága, hogy a Kékszalag sikeres kezdeményezése mellett, a Nemzeti Regattának nevezett verseny szervezői idén is megpróbálják újra megrendezni a kétes hírnevet szerzett versenyüket.