Siófok 10 • 14.1 kn
Szoják és Szentiványi között dől el a főtitkári szék sorsa
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Magyar Vitorlás Szövetség a közelmúltban a főtitkári pozícióra pályázatot írt ki, amelyre nagy számú (15) színvonalas pályamunka érkezett.
A pályázatokat a Telkes Tanácsadó ZRT munkatársai dolgozták fel, majd az általuk négy legjobbnak ítélt jelöltet az Elnökség megbízásából az erre a célra meghatalmazott Bizottság hallgatta meg. A tanácsadóval történő egyeztetést követően a két legesélyesebb pályázó az elképzeléseit az MVSZ Elnöksége előtt is előadhatta, amely után többségi szavazással kialakult egy sorrend. Az Elnökség az október 27-i ülésén munkacsoportot alakított, amely a következő napokban sorrendben letárgyalja a jelöltekkel a munkaszerződés feltételeit, és az eredményt a november 3-i elnökségi ülés elé terjeszti, ahol a végső döntés megszületik.
A szerződéskötésre meghívott jelöltek sorrendben: Szoják Balázs és Szentiványi Árpád