Siófok  5.4  •  6.2 kn       

Keszthely  -0.1  •  6 kn       

Balatonfüred  5.1  •  6.1 kn       

Balatonboglár  5.4  •  6.8 kn       

Orfű   •  4 kn       

Velencei-tó  3.8  •  3.1 kn       

Tiszafüred  2.7  •  3.9 kn       

Mályi-tó  3.4  •  2.6 kn       

2024. december 05., csütörtök

Nagyhajós Országos Bajnokság II.

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Két területen, Balatonfüred előtt az A és a B, míg Csopak magasságában a C pályán zajlik a Nagyhajós Országos Bajnokság második fordulója.

Nagyhajós Országos Bajnokság II.

Az első napon a füredi pályákon sajnos csak egy, míg a csopaki vízterületen két futamra is sor került.

Az eredeti kiíráshoz képest csak délután négy óra magasságában tudták elrajtoltatni a futamokat, 3-4-es erősségű, északi-, észak-nyugati szélben. A B pályán a 33-as osztályban a Westport X-S5-ös szépen és tisztán vezette végig a futamot, de korai rajt miatt nem értékelték az eredményét. A Scholz Imre kormányozta NJL nyerte meg így a futamot, mögötte az a Sabrata lett a második, amelyre Joó Kálmán meghívta Litkey Farkast és legénységét a bajnokságra. Érdekesség, hogy a kilencszeres Kékszalag győztes unokatestvére, Litkey Árpád is a 33-as osztályban indult, és az ötödik helyet érte az Admiral X hajóval, pedig havariával, elszakadt spinnakerrel jöttek ki a partra a befutó után.

A Reginaknál a tavalyi bajnok Avanti nem kezdett jól, az első futamban csak a nyolcadik helyet szerezte meg, az élen Holchause András végzett.

A C pályán két futamra is sor került a bajnokság első napján. Nagyon jó versenyeket, folyamatos keresztbe veréseket produkáltak a versenyzők. Erős, 19 résztvevős mezőny jött össze a 8 méteres OD osztályban, ahol az olimpikon Czégai Péter, valamint Goszleth Marcell és Hajdú Balázs is versenyez a címvédő Fináczy Péter ellen. Ugyancsak örömteli versenyzést nyújtottak a Scholz 22-esek, ahol 14 hajó jött össze a bajnokságra, és a sudár regattáknál is 21 hajó állt rajthoz. Sajnálatos móson a hátszél kapunál ennek a hajóosztálynak voltak a legnagyobb nehézségei, amit több ütközéssel is tetéztek a sudarasok.

A verseny előtt a futamra menet történt egy igen szomorú, egyáltalán nem sportszerű esemény a C pálya közelében. Az egyik Scholtz 22-es a pályára tatott, amikor összeütközött egy "amatőr" hajóval. Az ütközés következtében a túra hajó fedélzetéről két felnőtt és egy gyermek a vízbe esett - mentőmellény nélkül. A „tettes” azonban nem állt meg segíteni a bajba jutottakon... A segítséget a Sponzor wanted legénysége biztosította, akik látták az eseményt és siettek menteni, amennyire csak bírtak. Így történt, hogy az Irígy hónaljmirigyes fiúk mentettek ki a vízből egy család beesett tagjait, míg a Sponzor wanted kormányosa a bajba jutott hajót  vezette ki a szövetségi telepre.

Reméljük a Nagyhajós Bajnokság további futamain nem kerül sor hasonló esetre, és mindhárom pályán az első naphoz hasonló izgalmas versenyeket vívnak majd egymással a résztvevők.

Eredmények:

Nagyhajós Országos Bajnokság II. - 1. nap A és B pálya
Nagyhajós Országos Bajnokság II. - 1. nap C pálya

 

Arany- és bronzérem optimistben! Előző

Arany- és bronzérem optimistben!

Vergődés a parton Következő

Vergődés a parton