Siófok  4.9  •  6.6 kn       

Keszthely  -1.1  •  2 kn       

Balatonfüred  4.5  •  6.5 kn       

Balatonboglár  4.9  •  6.9 kn       

Orfű   •  5 kn       

Velencei-tó  3.7  •  3.7 kn       

Tiszafüred  2.7  •  3.9 kn       

Mályi-tó  3.4  •  2.6 kn       

2024. december 05., csütörtök

Vergődés a parton

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Az elmúlt hétvégén megrendezett II. Média Regatta eredményhirdetését jelentős késéssel csak 21 óra után sikerült elkezdeni. Megpróbáltunk utánajárni, hogy miért?

Vergődés a parton

Az elmúlt napokban annak próbáltunk utánajárni, mi indukálta a rendezők helyszínen tapasztalható tanácstalanságát  és hogyan született meg végül a furcsa végeredmény. Előre kell bocsátanunk, hogy a compassmagazin.hu érintett az ügyben, mivel három csapatot is indított a Regattán.

Az egyébként jelentős számú hajót felsoroltató Balaton Regatta versenysorozat aktuális állomásának betétfutamaként kiírt II Média Regattán a Compass színekben induló hajókat kiváló, akkreditált szerzőink Temesfői Zénó, Lange Péter és Nagy Gábor kormányozták. Úgy gondoltuk ez a verseny lehetőséget ad végre arra, hogy a The Explorer Group International szervezte szakmai regatták hangulatába betekintést nyerhessünk.

Gondoltunk egy nagyot és - tekintve, hogy Média Regattáról lévén szó - , három csapatot neveztünk a versenyre. Csapataink furcsa fogadtatása már a regisztrációnál megmutatozott, miután az előre ígért egyenpólóból csak a magazinunkat képviselő hajók legénységei nem részesültek.

Média Regatta
Nem új találmány a Média Regatta, 2001-ben Balatonkenesén a Kenese Marina Portban rendezték a Balaton első Média Kupáját. Az utóbbi időben az MVSZ is rendszeresen vitorláztatja a sajtó munkatársait. Média Regattát tavaly rendeztek első ízben a szigligeti kikötőben, mérsékelt sikerrel, talán 12 hajó részvételével. Az idei aligai verseny már hozott olyan hajószámot, - kb. 20 hajó indult a Média Regattán - hogy az eredeti kiírás szerinti, tisztességes értékelésre is mód lett volna.

Neveztünk hát, rajtoltunk, befutottunk, majd jött a hidegzuhany! Kizárták a Média Regattából a Compass Magazin csapatait! Azután mégsem, vagy nem mindegyiket. Szóval zavaros az ügy. A zavar elhárítása több mint másfél órát vett igénybe - ennyit csúszott az eredményhirdetés - és azt követően abszolút befutási sorrendben hirdettek eredményt a Média Regattán.

A versenykiírásban mind a mai napig az szerepel, hogy a Média Regatta értékelése yardstick osztályok szerint történik, a verseny előtt lehetett olyan hangokat hallani, hogy a kevés induló miatt yardstick abszolút értékelés lesz. Számunkra bármelyik elfogadható lett volna, ha hivatalos a döntés. Ha osztályok szerint értékelnek, akkor Ys I és Ys II osztályban is van dobogós Compass hajó, ha Ys abszolútban akkor viszont a háromból két helyet a dobogón mi foglalunk el.

A dolgok tisztázása érdekéven, a versenyvezetőhöz fordultunk és az alábbi kérdésekre kértük a válaszát:

1. Mely hajók nevezését fogadta el a 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regattára a szervező, Compass Magazin vagy compassmagazin.hu néven?
2. A 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regatta mezőnye hány hajóból állt?
3. A 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regatta mezőnyéből – bármilyen oknál fogva – zártak e ki valakit, akár a nevezéskor, a versenyt megelőzően, vagy azt követően? Ha igen, akkor kit és miért?
4. A 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regatta versenykiírásában mit jelent a „munkatárs” fogalma? Kit kell érteni a „médium tulajdonosa” kifejezés mögött?
5. A 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regatta mezőnyét milyen előnyszámítási rendszer szerint értékelték?
6. Módosult e bármikor a 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regatta versenykiírása?
7. Hogyan ellenőrzik – hitelt érdemlően – , hogy a versenykiírásnak megfelel e 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regattára nevező csapat?
8. A 2009. augusztus 15-én rendezett Média Regattára nevezett csapatok megkapják e valamikor az előre beharangozott csapat-pólót?

A versenyvezetőtől választ csak a 3. kérdésünkre kaptunk:
"Egy Nautic típusú hajót zárt ki a versenyvezetőség, rajt utáni motor használat miatt."

A többi kérdésünk tekintetében a versenyvezető Úr kérte, hogy forduljunk a verseny főszervezőjéhez, dr. Palkó Zsolt cégvezetőhöz, ami annak fényében is furcsa, hogy a verseny vizi rendezését a Balatoni Hajózási Zrt. végzi, így az általuk delegált vizi rendezők jogköre és feladata a versenykiírás rendelkezéseit betartatni, módosítani, esetleges változásukról a versenyzőket értesíteni. Mindenestere bízunk benne, hogy feltett kérdéseinkre mihamarabb választ kapunk és ígérjük, hogy azokat haladéktalanul és változtatás nélkül közöljük.

 Tátrai Tamás

Nagyhajós Országos Bajnokság II. Előző

Nagyhajós Országos Bajnokság II.

Nagyhajós OB II. - 2. nap Következő

Nagyhajós OB II. - 2. nap