Siófok 5.4 • 6.2 kn
Wossaláék stabilizálták a vezető pozíciójukat
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Pénteken három futamot rendeztek Balatonalmádiban, a RAMADA NAGYDÍJON, amely a Soling Hajóosztály Nyílt Magyar Bajnoksága is egyben.
A versenyben eddig is vezető Wossala – Németh – Vezér csapat két első és egy második hellyel stabilizálta vezető pozícióját az őket követő két német egység előtt.
Öt futam után az élmezőny állása:
1. Wossal György – Németh Péter – Vezér Károly 5 pont
2. Thomas Maskiewitz – Christoph Wossala – Leslie Kovácsi 8 pont
3. Roman Koch – Maxl Koch – Gregor Bornemann 10 pont
4. dr. Szűcs István – Gyulai Gábor – dr. Szűcs Péter 13 pont
5. Mihály Ádám – Antal Gábor – Meskó Kálmán 17 pont
6. dr. Majoross Péter – Majoross Bea – Both Ambrus 25 pont
Holnap, szombaton a rendezők tervei szerint - amennyiben a szélviszonyok lehetővé teszik – a hátralévő két futam lebonyolításával befejeződhet a Bajnokság.