Siófok   •  6.2 kn       

Keszthely  4.9  •  5 kn       

Balatonfüred  5.7  •  6.3 kn       

Balatonboglár   •  6.9 kn       

Orfű   •  0 kn       

Velencei-tó  3.6  •  4 kn       

Tiszafüred  3.9  •  2.3 kn       

Mályi-tó   •  2.5 kn       

2024. december 04., szerda

Detre Dia a Kékszalagon

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Korábban már többször volt arra példa, hogy - versenyen kívül - szörffel teljesítették a Kékszalag közel 150 kilométeres versenytávját.

Detre Dia a Kékszalagon

Gádorfalvi Áron 2003-ban célba is ért, sőt, megelőzött minden vitorláshajót, és elsőként futott be a balatonfüredi kikötőbe. Idén Detre Diána is megpróbálja teljesíteni a távot, így tehát versenyen kívül, de a mezőnnyel rajtol majd el 2009. július 3-án.

Dia jelenleg Magyarország legjobb női szörfözője, olimpikon. Egy év alatt 36 helyet lépett előre a világranglistán, célja, hogy mind a ranglistán, mind a 2012-es londoni olimpián a TOP 10-be kerüljön, ám szerencsés esetben még a pontszerzés, sőt, az érem sem elképzelhetetlen.

Van, mi motiválja, hiszen a családi hagyományok is erre predesztinálják. Édesapja Detre Szabolcs, aki (ikertestvérével egyetemben) az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmével a magyar vitorlássport eddigi legjobb ötkarikás szereplését produkálta, így a mind a mai napig a sportág aktív és elismert személyisége. Ilyen előzményekkel Dido neve sem cseng rosszul vitorlás berkekben, korábban vitorláshajóval már maga is teljesítette a távot, ám most valami új, a hagyományoktól merőben eltérő tettre szánta el magát. 

Nő ugyanis szörfdeszkával még nem teljesítette a nagy tradíciókkal rendelkező, Európa-szerte ismert tókerülő versenyt. Vállalása azonban nemcsak emiatt érdekes. Dido fiatal kora ellenére meglehetősen fogékony arra, hogy a maga eszközeivel bizonyos elengedhetetlenül fontos témákban felhívja a figyelmet a társadalmi felelősség vállalására. A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj szörffel való teljesítése is egy eszköz egy jó ügy érdekében. Így esett a választása az Egészség Hídja Összefogás Egyesületre, mely a mellrákszűrések fontosságára jött létre, és szervezi rendezvényeit prevenciós céllal országszerte immár hagyományosan, olyan prominens személyiségek bevonásával, mint Sebestyén Márta, Dobó Kata vagy Oroszlán Szonja. Dido az Összefogás jegyében és a szűrések és a prevenció fontossága érdekében száll harcba az elemekkel, az idővel, a széllel, a hullámokkal és a különböző méretű vitorláshajókkal, és készül az akár több mint egy napos erőpróbára, bízva abban, hogy vállalása nagyobb felelősségre, egészséges életmódra és sportolási hajlandóságra sarkallja azt a több millió magyar, illetve több milliárd más nemzetiségű nőt, akiknek példát akar mutatni a közelgő regattán.

Európa-bajnoki főpróbát tartanak a magyar dragonosok Előző

Európa-bajnoki főpróbát tartanak a magyar dragonosok

Elszánt női csapat a Balaton zászlóshajóján Következő

Elszánt női csapat a Balaton zászlóshajóján