Siófok 1.1 • 5.1 kn
Hangzavar a keleti medencében
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Utas- és teherszállító nagygépek fogadására alkalmas repülőteret terveznek a Balaton északi partjára, a volt szentkirályszabadjai katonai légi bázis fejlesztésével.
A Balaton keleti medencéjében teljes a felháborodás, mert a repülőtér légifolyosója Balatonalmádi belterülete felett húzódna, de a leszálló óriásgépek a Balaton fővárosának zajterhelését is jelentősen növelnék.
Az ereszkedő repülők Siófoknál mintegy 1000 méteren repülnének, ez a magasság pedig Balatonalmádi belterülete felett 180-500 méterre csökkenne.
A tervek szerint az első évben 11256 repülő szállna le Szentkirályszabadján, de az érkező Boeing 737, vagy éppen A320 típusú gépek száma a későbbiekben éves szinten 18760-ra emelkedne. A reptér mellé cargo bázist is telepítenének, ahova évente 10 ezer tonna rakomány érkezne.
Miközben a már üzemben tartatási engedéllyel rendelkező Siófok-kiliti reptérre olyan szilárd burkolatú kifutópálya építését vállalta az üzemeltető, amely méretei alapján garantálja, hogy nagy gépek robaja ne zavarhassa a legfrekventáltabb tóparti város lakóinak és nyaralóinak nyugalmát, úgy tűnik Siófok légtere mégsem lehet zajmentes. A szentkirályszabadjai beruházó tanulmányai szerint ugyanis már Siófoknál 50 decibel lenne az átlag zajterhelés, ami Balatonalmádi felett 70-80 decibelre erősödne. Viszonyításképpen elmondható, hogy egy diszkó táncparkettjén mérnek a szakemberek 90-100 decibeles zajszintet, a zebrán álló gyalogosok pedig 70 decibeles robajt tapasztalhatnak, ha elmegy mellettük egy teherautó.
Siófok önkormányzata már jelezte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, hogy nem értenek egyet a leszállópálya kijelölésével. Balázs Árpád polgármester leszögezte: nem önmagában a reptérrel van gondjuk. A siófoki városvezető önző légtérkijelölésről beszélt, és mint mondta: nem érti, miért a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet felett kell a nagy teljesítményű gépeknek megközelíteniük a leszállópályát, és miért nem a Bakony felől.
Azért sem szerencsés a leszállópálya kijelölés, mert havária helyzetben a repülőnek a Balaton felett el kellene engednie a kerozint. Vészhelyzetek bekövetkezését pedig nem lehet kizárni – hangsúlyozta Balázs Árpád, és hozzátette: amíg a város a Kiliti reptér estében nem engedte, hogy az érkező gépek a lakóterület érintésével szálljanak le- és fel, addig más ezt megtenné, de elképzelhetetlen, hogy ehhez hozzájáruljanak.