Siófok 5.5 • 8.8 kn
Elindult a vitorlás szezon a BL Yachtclubban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Alig egy hete a vakmerőbbek még korcsolyáztak a Balaton jegén.
A héten jött hirtelen meleg és a napokon át kitartóan zuhogó eső mára szinte teljesen elolvasztotta a rég látott mennyiségű jeget a nyugati medencében.
Míg az északi part védettebb öbleiben és a BL Yachtclub mólóján még a jeget nyaldossák a hullámok, addig a kikötőben az elszántabbak már téli álmukból élesztgetik hajóikat.
Hetek óta nagy iramban zajlik a „Sarah with love” felkészítése is a 2009-es szezonra. Apróbb átalakítások mellett új vitorlákat is kapott, amik csak a kipróbálásra várnak. Február 7-én aztán eljött a várva várt pillanat. A pénteki tavaszhoz képest ugyan nagyon hideg van, de 4-5-ös keleti szél ideális viszonyokat teremt a próbaúthoz. Dél körül a hajó legénysége már elkészült az apróbb szerelésekkel is és kifutottak a kikötőből. A közel egyórás próbaúton mind a hajó, mind pedig az új vitorlák jól vizsgáztak. „Első fecskénk” kapitánya, Temesfői Zénó vasárnap újra vízre száll és folytatja hajójának felkészítését. Elszánt és alapos készülődését látva borítékolható, hogy ismét nagy esélyesként vesz majd részt a 2009-es szezon amatőr versenyein.
Reméljük, hogy az időjárás továbbra is kegyes lesz hozzánk és jövő hétvégén már nem egyedül a „Sarah with love” bont vitorlát a Balatonon.
Cziráki Márta, kikötővezető