Siófok  1.5  •  3.6 kn       

Keszthely  -6.1  •  0 kn       

Balatonfüred  1.2  •  3 kn       

Balatonboglár  1.5  •  3.7 kn       

Orfű  -4  •  4 kn       

Velencei-tó  -1  •  7.2 kn       

Tiszafüred  -0.6  •  11.2 kn       

Mályi-tó  -1  •  10.8 kn       

2025. január 11., szombat

A júliusi egykezes

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A tervek szerint minden évben, július elején kerül kiírásra és megrendezésre a Nyílt és Amatőr Egykezes GP, a Balatonlelle és Keszthely közötti távon.

Sok, vagy kevés a nevezett 18 hajó? Azt gondolom sok. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen embert próbáló megmérettetéshez kevés a jó hajó, kevés a vitorlázótudás, kell hozzá egy jó adag bátorság. Július 5-én az első amatőrök számára is kiírt egykezes versenyen volt 16 olyan vitorlázó, aki úgy gondolta: mindhárommal rendelkezik. A végig izgalmas verseny őket igazolta, a szervezők pedig a MAXCity-nek köszönhetően biztonságos rendezői hátteret tudtak biztosítani. A Snewi Kft. GPS alapú on-line közvetítése segítségével a parton maradottak is végig izgulhatták a versenyt. Fantasztikus élmény volt látni, ahogy szorosan együtt haladva küzdi le a mezőny a távot és 80 km lehajózása után csak 2,5 perc különbség dönt az első két hajó között. Nyomon követhettük a partról a taktikai csatákat, fél szemünket az időjárási állomás adatain tartva izgulhattunk ki választ jobb irányt. Aztán a zsűrihajón ülve feszülten vártuk a küzdelem végét, hiszen a verseny végig nyitott volt. Ugyanolyan lelkesedéssel vártuk az elsőként célba érkező Rick Gergőt, mint a leghosszabban vitorlázó Baranyai Sanyit. Örültünk, hogy a Keszthelyi-öbölbeli szélcsend ellenére a versenyrendezők és édesapja segítségével Rick Gergő mégis odaért az esküvőre, majd másnap vissza az eredményhirdetésre. Jó volt látni a sok órát vízen töltött idő után biztonságban révbe érkezők arcán a fáradt, de elégedett mosolyt. A verseny utáni esti poharazás során röpke közvélemény-kutatást végeztem. A végeredmény: "Jó mulatság, férfi munka volt!"
Köszönjük Nektek, jövőre folytatjuk!

Jó szelet mindenkinek!

Cziráki Márta

Egykezes féltáv, Balatonlelléről Előző

Egykezes féltáv, Balatonlelléről

A 40. jubileumi Kékszalag Következő

A 40. jubileumi Kékszalag