Siófok -1.7 • 4.8 kn
Egykezes féltáv, Balatonlelléről
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Sokak érdeklődését felkelti az egykezes versenyzés gondolata, mégis kevesen vannak azok, akik a Balaton két nagy egykezes versenye közül, akár csak az egyiken is részt vesznek.
A versenytáv és a kötött hajóosztályok elbizonytalaníthatják az e téren kevésbé járatos érdeklődőt. A lellei verseny szervezői, évek óta figyelemmel kísérik a Balatonon folyó egykezes versenyzést, arra keresve a választ, hogyan lehetne bevonni az egykezes versenyzésbe minél több résztvevőt, ezzel akár utánpótlást biztosítva a profik versenyeihez. A válasz talán egyszerű, a kötöttségeken kell valamelyest változtatni. A versenytávot csökkenteni kell és yardstick versenyt kell kiírni. Így született meg a BL Apartments & Yachtclub egykezes versenye. A lelkes amatőr vitorlázók között sokan kacérkodtak már az indulás gondolatával, de vagy a megfelelő hajójuk, vagy a felkészültségük, vagy a bátorságuk hiányzott, hogy belevágjanak. Most számukra is elérkezett a lehetőség, hogy próbára tegyék tudásukat, yardstick osztályú hajójuk kormánya mögött. Az amatőr egykezes, nem más, mint egy nagy kaland, ahol a részvétel, a versenytáv teljesítése és természetesen a győzelem íze édesíti a teljesítményt. A Balatonlelle ? Keszthely ? Balatonlelle versenytáv akár arra is alkalmas, hogy felkészülésül szolgáljon a nyár végi, őszi egykezes versenyekhez, így a versenykiírás tartalmazza az egytörzsű nyílt 8 méteres és az egytörzsű nyílt 10 méteres osztályok versenyét is. Az amatőr kategória versenyzői, yardstick abszolút rendszerben versenyeznek. A verseny elnevezése ? számítva a rutinos egykezes versenyzők részvételére is ? MAXCity nyílt és amatőr egykezes GP lett. Kezdeményezésünket látva, kedvet kaptak a nyugati medencében való versenyzéshez a korábbi egykezes versenyek (tókerülő és Kenese-Keszthely) résztvevői, így számukra kiírtuk az egytörzsű nyílt 8 méteres és az egytörzsű nyílt 10 méteres osztályok versenyét. Az amatőr kategória versenyzőit, az eredeti elképzelés szerint, yardstick abszolút rendszerben értékeljük. A verseny elnevezése a rutinos egykezes versenyzők részvétele és a támogató bútoráruház jóvoltából változott, I. MAXCity nyílt és amatőr egykezesre. Ameddig a hajó és kapitánya küzd a versenyen, a család többi tagja élvezheti a BL YACHTCLUB szolgáltatásait, és folyamatosan figyelemmel kísérheti a versenyt. A verseny kiírása ide kattintva elérhető